Az Abonyi út - néhol utca - Szolnok azon közterületeinek egyike, ahol a szembe szomszéd fogalma nehezen értelmezhető, ugyanis a négysávos, ma már talán kevésbé forgalmas főút másik oldalára tényleg születni kell. Vannak ennek az utcának más érdekességei és különlegességei is.
Adatokkal nem tudom alátámasztani, de úgy érzésem, a Baross és a Templom utcákat összekötő, a Szapáryval nagyjából párhuzamos Sütő utca, Szolnok legforgalmasabb mellékutcája, miközben a rendszeresen arra járók átlagéletkora igen alacsony. Szolnok egyik régi, soknevű közterülete.
Épülhetett volna többlakásos társasház a helyére, vagy elpusztulhatott volna következmények nélkül, hiszen "csak" kilencvenéves szolnoki, polgárház. Mégis megmenekült. Úgy, hogy utcafrontja visszakapta eredeti külsejét, belül meg egy modern ház lett. Lehetne ragadós a példa.
Gyászjelentéssel búcsúztatták diákéveiket a szolnoki felsőkereskedelmi iskola IV. b. osztályosai háromnegyed évszázaddal ezelőtt. Akkor még nem sejthették, hogy sok tekintetben utolsók lesznek. Szerencsére nem ez az egyetlen róluk mesélő kordokumentum.
Akár azt is mondhatjuk, hogy a Pletykafalut köti össze a Katona-kút és a Fekete-halom között, az Ugar-tanyákon keresztül a Hatvan felé vezető úttal. Gyanítom, hogy a város terjeszkedésével és a közúti forgalom növekedésével párhuzamosan alakult ki. Az biztos, hogy első nevét 1966-ban kapta.