(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. február 15-én jelent meg először.)

Lassan egy évtizede húzódik az 1975-ben átadott szolnoki vasútállomás felújítása. Részben a brutálisnak ígérkező költségek – a jelenlegi becslések 80-100 milliárd forintról szólnak -, részben a fél ország vasúti közlekedésének várható felborulása miatt. Pedig a dolog elodázhatatlan, hiszen a tervezés és kivitelezés óta lassan fél évszázad telt el, és ennyi idő alatt nemcsak a beépített anyagok használódtak el, de a technológia és az utazási igények is hatalmasat változtak. Kérdés tehát, hogy mikor mernek belevágni ebbe a gigantikus vállalkozásba.

És itt most meglepő kijelentést kell, tegyek. Szolnoknak az lenne a legjobb, ha még egy picit húzódna a beruházás indulása. Persze csak akkor, ha az ismeretlen mennyiségű – de remélhetően rövid – időt sikerülne a Jubileum tér újragondolására fordítani. Aminek pedig azzal kellene kezdődnie – még ma -, hogy merünk nagyot, eszementet, szinte elképzelhetetlent álmodni, hogy majd engedményeket téve egy optimális terv készüljön, és még elfogadható eredmény szülessen.

Szóval a jelenből nézve eszement álmokat fogok az alábbiakban szövögetni.

A következőkből indulok ki. Hiszek a közösségi közlekedésben, ennek további térhódításában, korszerűsítésében. Ezzel együtt nem gondolnám, hogy az autózás a következő évtizedekben eltűnne, maximum tudatosabbá válik. Hiszek a kerékpáros közlekedésben, a zöldfelületek bővítésében, és abban, hogy Szolnok egyik kapuja az előttünk álló évszázadban is a vasútállomás lesz. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy ha az elkövetkező években megvalósul az állomás rekonstrukciója, akkor úgy 2060-70-ig maximum tatarozásra kerül sor, és legfeljebb ennek a századnak a végén lesz ismét alkalom alapvető átépítésen gondolkodni. Tehát, ami az előttünk álló pár évben történik vagy sem, az a XXI. századra szól. És nemcsak az állomáson belül, de az állomás előtt, a Jubileum téren is. Mert e két hely rekonstrukciója összefügg. Annyi a különbség, hogy az állomás inkább az ország dolga, a tér viszont Szolnok feladata. És míg a megújuló állomásnak országos hatása lehet, mindaz, ami ennek farvizén, a Jubileum téren történik Szolnok XXI. századi fejlődését határozza meg.

Tehát azért álmodok nagyot, mert óriási a tét. A Jubileum teret alapjaiban kell újragondolni.

A Jubileum térnek Szolnok legfontosabb közösségi közlekedési csomópontjává kell válnia úgy, hogy élő és praktikus kapcsolatban marad a várossal. Azaz itt kell csatlakozási pontot kialakítani a vasúton, a távolsági buszon, a helyi közlekedéssel, az autón és a kerékpáron közlekedők, és ezekről bármilyen viszonylatba átszállóknak. Tehát fel kell számolni azt a nonszensz állapotot, hogy a helyközi buszpályaudvar majdnem egy kilométerre, több megállónyira van az állomástól. Egy ilyen csomópont, átszállóhely pedig megköveteli, hogy a közösségi közlekedési eszközökre váltók kényelmesen, olcsón és kellő számban rendelkezésre álló helyeken rakhassák le az autóikat és a bringáikat. Ráadásul az átszállásnak fedett körülmények között kell megvalósulnia.

Eddig nem mondtam semmi olyat, amit ne tapasztalhatnánk Európa nagyobb városaiban. Tőlünk Nyugatabbra bármelyik vasútállomás környékén szét lehet nézni! És a továbbiakban sem találom fel a spanyolviaszt.

Mindazt, amiről fentebb írtam, a föld alatt kell elhelyezni. Magyarul a Jubileum tér szintje alatt kell kialakítani Szolnok új helyközi buszpályaudvarát, helyi közösségi közlekedési csomópontját, de a föld alatt kell elhelyezni a jövőbeli forgalomhoz méretezett autós és kerékpáros P+R parkolókat. Nagyjából úgy, hogy a felszínen csak a kihajtók utalnak a mélyben lévő, lefelé több szintes építményre. Mert a Jubileum térnek egy olyan hatalmas parkká kell válnia, ahol kedvet kap az ember a belvárosba indulásra. Mondhatjuk azt is, a Jubileum térnek kell lennie az első szolnoki benyomás helyszínének.

El tudják képzelni, hogy egyetlen autót se látnak a vasútállomás előtt? Tudom, hogy ez nagyjából ugyanolyan képtelenség, mint odaképzelni a szolnoki villamost. Ami az állomástól indulva akár Martfűig is mehetne úgy, hogy van egy rövidebb szakasza Szandára, egy mellékvonala a Tallinn városrészbe, netán a várost körbe ölelő vasúti sínek mentén a Széchenyi lakótelepet és a déli ipartelepeket is kötöttpályás közösségi járművek kötik össze az új közlekedési csomóponttal.

Ne hülyézzenek le! A vasútállomás előtti tér átépítése és a buszpályaudvar áthelyezése az ugyancsak állomásrekonstrukcióra váró Debrecenben napirenden van. Villamos vonalak fejlesztésére legalább három vidéki városban tudunk példát mondani az elmúlt évekből. Ráadásul ma már a villamos nem feltétlenül két sínen zörgő, villanyoszlop rengeteg között megbújó, utcákat kettévágó eszköz. Tessék az olaszországi Velence vagy Padova városában szétnézni! Nem UFO építését javaslom.

Tulajdonképpen csak arra akarok utalni, hogy a szolnoki állomás rekonstrukciójával ugyanolyan urbanisztikai lehetőség előtt áll a város, mint volt a hatvanas-hetvenes években. És egyébként azt is hozzáteszem, hogy mindaz, amit fentebb leírtam, a város első említésének 950. évfordulójára, azaz 2025-re akár meg is valósulhatna. Igaz, ezt a mai képviselőtestületnek kellene elindítania abban a tudatban, hogy nem az utánuk jövők, hanem csak az azt követő városatyák állhatnak majd ott az avatószalagnál. A mából nézve, a mát ismerve, ez nemcsak előrelátás, de igazi nagyvonalúság is lenne.

Úgyhogy maradjunk annyiban: sok álomnak kellene valóra válnia ahhoz, hogy egy évtizeden belül a korszerű és modern szolnoki vasútállomásra érkezve, a Jubileum tér alatt lévő buszpályaudvarról, buszmegállókból vagy parkolókból indulhassunk tovább, netán a gyönyörűen parkosított téren kedvet kapjunk a belvárosba sétáláshoz vagy például egy gumikerekes, egyvágányú villamoson való utazáshoz. Szerintem ez nem vadabb elképzelés, mint amikor 1968-ban elhitték, hogy lesz egy új állomás és születik majd egy Jubileum tér.