2026.01.14. (szerda)

Felénk

Parkolási alternatívák

Jó helyre kell születni, vagy jó helyen kell dolgozni, hogy valakinek a munkahelyéhez, az otthonához közeli parkolóhelye legyen Szolnokon. Avagy szemfülesnek lenni, esetleg korán kelőnek. Intézményi és alternatív, ingyenes parkolóhelyek Szolnokon, amelyek a többség esélyeit rontják.

Szolnok EKF

Megmelengeti a szívemet a város nevéhez kapcsolt rövidítés. És úgy látom, az utóbbi időben sokaknak megmozgatta a fantáziáját, sőt egyre gyakrabban úgy beszélnek, mintha Szolnok már elnyerte volna az Európa Kulturális Főváros címet. Mielőtt kampány témává silányítjuk az ügyet, beszéljünk róla!

A legsikeresebb szolnoki író

"Ami jó, az vagy hizlal, vagy erkölcstelen." Ezt a szállóigévé lett mondatot annak a szolnoki születésű írónak tulajdonítják, akiknek regényeiből a rendszerváltás előtt több mint 10 milliót adtak el, azaz minden magyarnak legalább egy könyve van tőle. Tehát Szolnokon is 75-80 ezer kötete lehet.

Idei szolnoki évfordulók

A szolnoki vár török ostromának 470. évfordulója mellett 2022-ben emlékezhetünk Verseghy Ferenc halálának 200 éves jubileumára, a 120 éves Művésztelepre, a 110 éves színházra, a 90 éves evangélikus templomra, a 70 éves "Hatvanasra", a 60 éves belvárosi Tisza-hídra és a 15 éve eltűnt Damira is.

Szubjektív 2021

Páratlan év volt. Hogy mire fogunk emlékezni 2021-ből, azt majd a jövő dönti el, hisz még sok mindent más megvilágításba helyezhet. Az év utolsó előtti blogbejegyzésében nagyon szubjektíven megpróbálom összeszedni, hogy számomra, Szolnokon, mik voltak, amik az óévből talán megmaradnak.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum