A Szolnoktól mintegy 900 kilométerre, Keletre lévő ukrán város 1986. április 26-án hajnalban iratkozott fel a világtörténelem lapjaira. A szombati katasztrófáról három nappal később adott először hírt a megyei napilap. Címlapra három hét múlva került a téma, helyi cikkről szó sem lehetett.
Akinek nincs arra konkrét dolga, annak legfeljebb egy jó "túra" a belvárosból eltekerni a Vízpart körút végéig, és ott visszafordulni, ahol a 6Y-os meg olykor a 6-os busz is teszi. Nem mondom, hogy oda-vissza 8-8 kilométer, hiszen odafelé az Evezős csárda, vissza meg a 4-es főút felé jöttem.
Szolnokiként azt kell mondanunk: szükségünk van egy második, a városon belüli közúti Tisza-hídra. Most úgy tűnik, ez a Csáklya utca környékén fog megépülni. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, az építkezés 2024 előtt nem fog elkezdődni. Addig néhány dolgot át lehetne gondolni.
Ez egy helyreigazítás. Olyan, amit kérés nélkül, ígéretemet megtartva, a legnagyobb örömmel teszek közzé. Egy elsőre jelentéktelennek tűnő emléktábla ugyanis 53 év után nem elpusztult a Mátyás király út 6. külső szigetelése során, hanem megmenekült, és újra a helyén van.
Akadtak hónapok, amikor a város egyetlen helyi lapja volt. A Szolnokon megforduló sztártól a helyi művészig és nagyemberig senkiben sem merült fel, hogy ne álljon velünk szóba. Bár ingyen dolgoztunk, mégis természetes volt, hogy amit előállítunk, azért fizetni kell. Három évtizede.
