Reménykedem, hogy nincs igazam. Mert az nem lehet, hogy egy 258,42 millió forintos beruházásba nem fért bele egy 47 éves tábla megmentése. Egy tábláé, amely azoknak a névtelen szolnokiaknak állított emléket, akik 1974-ben társadalmi munkában építették a Kolozsvári úti óvodát.
Nagyjából egy éve volt legutóbb hasonló felhőszakadás Szolnokon, mint most, pünkösd vasárnap. Akkor is mindenki mást hibáztatott, majd eltelt egy év, és nem történt semmi. Ezt a problémát máról-holnapra nem lehet megoldani. Hosszú távon kellene gondolkodni és cselekedni.
A Szolnoktól mintegy 900 kilométerre, Keletre lévő ukrán város 1986. április 26-án hajnalban iratkozott fel a világtörténelem lapjaira. A szombati katasztrófáról három nappal később adott először hírt a megyei napilap. Címlapra három hét múlva került a téma, helyi cikkről szó sem lehetett.
Akinek nincs arra konkrét dolga, annak legfeljebb egy jó "túra" a belvárosból eltekerni a Vízpart körút végéig, és ott visszafordulni, ahol a 6Y-os meg olykor a 6-os busz is teszi. Nem mondom, hogy oda-vissza 8-8 kilométer, hiszen odafelé az Evezős csárda, vissza meg a 4-es főút felé jöttem.
Szolnokiként azt kell mondanunk: szükségünk van egy második, a városon belüli közúti Tisza-hídra. Most úgy tűnik, ez a Csáklya utca környékén fog megépülni. Ugyanakkor legyünk tisztában azzal, az építkezés 2024 előtt nem fog elkezdődni. Addig néhány dolgot át lehetne gondolni.
