Hetven év után bezárt az 1-es ABC a Baross utca elején. Egy elfelejtett legenda történetének a végére került pont. Ki tudja, az 1-es nélkül meddig emlegetjük még az 1-es parkolót és az 1-es buszmegállót? Az 1-es bezárása, de leginkább a hely és környék hasznosítása Szolnok belvárosról szól.
A jövő számára a jelen egyfajta rögzítőjeként fotózok politikai tartalmú falfirkákat és matricákat Szolnokon. Vannak közöttük, amelyek már évek óta az utcán virítanak és vannak frissebbek is. Szerintem ezek egyfajta lenyomatai a mindennapjainknak. Az utca hangjai, a ma hírmondói.
A jövőben fontos négy kilométerrel gyarapodott a szolnoki kerékpárút-hálózat. Nyár óta a város legjobb bicikliútján lehet eljutni a Millérhez. Bízva abban, hogy előbb-utóbb akkor is lesz értelme ezt az utat használni, ha nem vagyunk horgászok, és cél nélkül se szeretünk bringázni.
Milyen sok tornyunk, pontosabban a szolnoki háztetők fölé emelkedő épületünk van! Persze tudunk róluk, ismerjük őket, amikor elmegyünk mellettünk. De mennyivel más ezeket egyszerre látni. Szolnok egyik "kilátópontjáról", a Belvárosi Nagytemplom tornyának erkélyéről. (Galéria 2.)
Százhúsz, többnyire fából készült lépcső. El is felejtettem, hány "emelet". Olykor teljes sötétség. A nagyharang mellett léptem ki a Belvárosi Nagytemplom tornyán körbefutó vaserkélyére, ami lassan túl van a felújításon. Nem kisebb élmény a feljutás, mint a látvány. (Galéria)