A Zagyva-parti sétány, a Pólya Tibor út és a Tabán által határolt háromszög valószínűleg Szolnok egyik leghányatottabb sorsú telke, amely jó ideje ingyenes parkolóként funkcionál. Ahol bármi megtörténhet. Pontosan szemben a Szolnoki Művészteleppel és az újjáépülő várral.
Alig egy hete mutattam be a 900 éves Szolnok ipara című, valamikor 1972-ben készült kiadványt. Amiben annyi jó kép található a nagyjából fél évszázaddal ezelőtti Szolnokról, hogy nem bírom megállni a bemutatásukat. Tehát következzen egy kis nézelődés Szolnokon, a hetvenes évek elején.
Új parancsnok a megyei Munkásőrség élén. Vita a munkanélküli segélyről, több napos leltározások az áremelések előtt. Merkúr sorszámok és nyugati autók magánimportja. Többek között ezekről is lehetett olvasni a harminc évvel ezelőtti újságokban. Meg az Eötvös téri víztorony megújulásáról.
A Gyermekévre és az annak apropóján 40 éve átadott intézményekre könnyebb lesz emlékezni 2019-ben, mint a Tanácsköztársaság 100. évfordulójára vagy a 75 esztendővel ezelőtti utolsó, szolnoki háborús évre és eseményeire. Viszont büszkélkedhetnénk az ország első '48-as emlékművével.
A Szántó körútnak még nyoma sincs, de még ott a Délibáb úti iskola. Látható a képen a néhai MTE pálya és mellette a gyerekkönyvtár épülete is. A 32-es út még nem az Eötvös téren, hanem a volt mentőállomásnál csatlakozik a Baross utcába. És a Pláza helyén is áll még a hosszú faház.