Talán a mai szolnoki gyárak és nagy munkáltatók is egyszer olyan legendái lesznek a város történetének, mint amilyenekké sok évtizeddel ezelőtt a Vegyi, a Cukorgyár, az ÁÉV, a Mezőgép vagy éppen a környék téeszei lettek. Igaz, többségük jóval több volt, mint szimpla munkahely.
Sorra újulnak meg Szolnok iskolái, ami elvitathatatlanul fontos. Ugyanakkor minden felújítás egyben elszalasztott alkalom is, hogy az intézmények környékének közlekedését átgondoljuk, rendezzük. Még akkor is, ha a problémák csak reggel és délután, a szülő taxik mozgásakor jelentkeznek.
Amióta a kerékpárosok a forgalommal szemben is hajthatnak az egyirányú utcákban, az ilyen helyeken is óvatosan lépek le a járdáról. És mindig meglep, ha autó jön a nem várt irányból. Mint például az Aradi vagy a Károly Róbert utcák elején. Aztán egy perc bosszankodás után megértő vagyok.
Szolnok idén 943 éves. Már, ha születése évének elfogadjuk első írásos említését, amihez annak idején a 900 éves évfordulót kötötték. Gondoltam, megnézem a Garamszentbenedeki apátság alapítólevelét. Ám ez bő félezer éve nincs meg. Tanultam Valamit Szolnokról.
Vasárnap délelőtt tört rám. Amikor tudatosult bennem: vége, 360 napig kell várni a következőre. És hiába megyek le a térre, nem találkozok senkivel, nem ehetek egy jót a fák alatt, és a zene se szól. Lehet, hogy egy idő után megunnám, mégis jó lenne a kutyaharapást szőrével gyógyítani.
