Ideiglenes nyitás

Ideiglenes nyitás

Dátum:

A rendezvények többségét és a csoportfoglalkozásokat továbbra is a Szapáry utcai Ifjúsági Házban tartja az Aba-Novák Kulturális Központ (ANKK), azonban néhány nagyobb programja miatt, alkalmanként ismét kinyithat a Hild téri üvegpalota - derült az április 2-án tartott sajtótájékoztatón.

Ilyen kevesen még soha nem tartottak sajtótájékoztatót az Aba-Novák Kulturális Központ aktualitásairól, mint április 2-án, az ANKK-nak január óta átmeneti otthont adó, Szapáry utcai Ifjúsági Házban. Molnár Lajos Milán, az intézmény vezetője elmondta, kollégái többsége éppen a Hild téri épületben takarít, ugyanis a Mesék szárnyán sorozat negyedik előadását ott rendezik.

– Az Agora Terminál kivitelezőjével és a város vezetőjével folytatott hosszas egyeztetések után sikerült megállapodnunk abban, hogy az ANKK épületének azon részeit, ahol nem zavarjuk az építési munkákat, alkalmanként használhatjuk – tette hozzá az igazgató. – Ez nagy könnyebbség az olyan rendezvényeknél, amelyeket a Szapáry úti művelődési házban nem tudunk befogadni, és nehéz a városban is megfelelő helyet találni nekik. Így a mese előadás mellett a Hild téren tartjuk április 22-én a Padlás című musical bemutatóját, ott ér véget a Csillagfényes esték bérletsorozat, illetve ott rendezhetjük a korábban lekötött iskolai gálákat is. Viszont Hobó április 10-i estéjnek az Ifjúsági Ház színházterme ad majd otthont.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a nagy rendezvényeket – mint amilyen a Vasútmodell kiállítás vagy a Zsaru napok voltak – leszámítva idén sincs kevesebb programja az ANKK-nak, viszont érzékelhető, hogy a nézők az ideiglenes helyen nehezebben találják meg őket. Ugyancsak a megszokott rendben működnek a különböző csoportok, akiknek a Szapáry úti épületben sikerült helyet találni.

– Néhány kollégánktól meg kellett válni a költözés miatt, de lehetőség szerint a műszaki személyzetet és nem a programok szervezőit, az elmúlt két év eredményeiért dolgozó munkatársakat küldtük el – válaszolta egy kérdésre Molnár Lajos Milán. – Azt az időszakot ugyanis, amíg elkészül az Agora, valamint az ANKK átépítése, egyfajta felkészülési időnek tekintjük, hogy az új helyet meg tudjuk tölteni programokkal. Ezt a célt szolgálja például az is, hogy akkreditált felnőttképzési intézmény lettünk.

Mint ismeretes, a városi tavaly novemberben indította el az Agora Terminál beruházását az egykori pártház parkolójának a helyén. Az Európai Unió által 90%-ban finanszírozott, összességében közel 1,8 milliárd forintos projekt révén az ANKK-nál kisebb, de ahhoz szervesen kapcsolódó közösségi tér jön létre, számtalan új funkcióval, XXI. századi technológiákkal. A beruházás részeként átépítik az ANKK épületét is, mivel a jövőben ott működik majd a Szolnok TV, illetve bizonyos terek, a korábbiaktól eltérő funkciókat kapnak.

– Kívülről nem látszik, de nemcsak az egykori parkolóban, hanem az ANKK épületében is folyik a munka – tette hozzá az igazgató. – Az épület alkalmankénti megnyitása kényszer megoldás, amivel azonban nem szeretnénk hátráltatni a beruházást. Csak olyan tereket, a színháztermet és az aulát fogunk ideiglenesen használni, ahol nem folyik a munka, és ahová a közönséget is biztonságosan beengedhetjük.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Még nincs megmentve!

A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.

Cseh-Bereményi az óceánon túlra

Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.

Két Tarr a mennyezeten

A belvárosi nagytemplom szentélyének falai és mennyezete új festést kapott. A munkákat Tarr György díszítő-restaurátor és fia, Tarr Máté végezte. Utóbbival beszélgettünk.

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.