2025.11.12. (szerda)

Így közlekedtek

Így közlekedtek

Dátum:

Szolnok közlekedik, anno: 1960. Akár ezt a címet is adhatnánk ennek a Fortepan.hu-n talált régi fotónak. Buszok érkeznek a Kossuth térre, ahol azért még a lócitrom is ott díszeleg az úton, a fekete fiáker mögött.

Szolnok közlekedik, anno: 1960. Akár ezt a címet is adhatnánk ennek a Fortepan.hu-n talált régi fotónak. Buszok érkeznek a Kossuth térre, ahol azért még a lócitrom is ott díszeleg az úton, a fekete fiáker mögött.

A képen látható buszok típusából, a tér forgalmából, illetve a Kossuth téri házakból következtethetjük ki, hogy nagyjából mikor készült ez a szolnoki fotó. A helyszín azonosításában leginkább a tér Tófenék utcai sarkán álló irodaház, illetve a térbe torkolló utcán sorakozó paloták jellegzetes tetőszerkezetei segítenek.

A néhai Néplap székház az ötvenes évek elején épült, viszont nincs még ott a tetején a zöld OTP neonreklám, ami hatvanas-hetvenes évek fordulóján kerülhetett oda. A mai múzeum és a megyei könyvtár épülete között is az a régi ház áll még, amit valamikor a hetvenes évek elején cseréltek le a ma is a helyén álló szocreál lakóházra. A kép előterében, a bal sarokban pedig még ott van a Steiner ház, így biztosra vehető, hogy a fotós valamikor a hatvanas évek vége előtt állt meg a mai lottózó környékén.

A fotó középpontjában egy Rába autóbusz látható, ahogy valószínűnek látszik, hogy a következő busz is ilyen győri gyártmány. A harmadik busz – amelyik a képen még csak valahol a Hatvanas ABC magasságában jár – talán egy csőrős Csepel, vagy egy korai Ikarusz. Ezeket a típusokat az ötvenes évek végén, a hatvanas évek első éveiben használta a helyi tömegközlekedési vállalat, tehát a képnek, nagyjából ebben az időszakban kellett készülnie. Hogy közelebb lehetünk az ötvenes évek végéhez, azt a kép jobb oldalán parkoló, fekete konflis jelzi, hiszen a hatvanas évek első éveiben, a nagyobb városok útjain már megjelentek a Pobeda és Moszkvics taxik. Ugyancsak ezt támasztja alá a meglehetősen gyér forgalom is, mert a hatvanas évek első évei után már nem hiszem, hogy lehetett volna a szolnoki Kossuth teret úgy fotózni, hogy legalább egy autó ne fusson bele a képbe.

A járműveken és a házakon kívül érdemes még néhány dolgot megfigyelni a képen. Például a közvilágítás lámpáit, a nyilvános wc-vel egybeépített buszmegállót, a fák közül kibukkanó, beton hirdetőoszlopot, vagy éppen a még meglehetősen poros utat.

Fél évszázaddal ezelőtt ilyen volt Szolnok főtere.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoknál komppal

A szolnoki belvárosi híd közelében legalább három időszak volt, amikor komppal kellett átkelni a folyón. E lap postázása miatt egyértelmű, hogy a kép az első ilyen alkalommal készült.

Kopár főutca

Egy kora tavaszi hétvégén örökíthette meg az ismeretlen fotós a szolnoki Beloiannisz utca elejét 1975 és 1978 között. Csenevészek még a facsemeték az 1-es előtti buszmegállónál.

Ketten a szolnoki susnyásban

Amennyiben elfogadjuk, hogy a Gettler József hírlapelőfizetési irodája gondozásában 1905 után megjelent képeslap fotója Szolnokon készült, akkor a susnyáson túl a néhai Tabán látszik.

A Szapáry 1914-ben

Így nézhetett ki Szolnok korzója az első világégés előtti hetekben. A Kádár cukrászda már emeletes, a Hitelbank évek óta áll, és a Barta-palota tornya is látszik az utca végén.