Akár egy jó szolnoki, politikai krimi is lehetne a XX. század közepéről, ám "csak" egy eddig feltáratlan történet az, amiről Csönge Attila levéltár-igazgató a "Ki volt Szolnok városrendezési tervének atyja?" című előadásában mesél majd a Cserkészházban. A kutatóval beszélgettünk.
Számomra az idei Ünnepi Könyvhét egyik legfontosabb kötete lett Jenei Gyula Mindig más című könyve, amitől korábban már írtam recenziót. Viszont az elolvasás és a könyvbemutató után is maradt bennem néhány kérdés, amit fel akartam tenni a szerzőnek. Jenei Gyulával beszélgettünk.
Az ország legmagasabb lakott épületének tetején található szolnoki csillagvizsgáló az idei Múzeumok éjszakáján is várja az érdeklődőket. Szabó Szabolcs Zsolttal, a szolnoki csillagászati szakkör aktivistájával, a TIT JNSZ megyei elnökségi tagjával beszélgettünk.
Kádár hét napja címmel jelent meg az Ünnepi könyvhétre, a Helikon Kiadó gondozásában Benedek Szabolcs új regénye. A szolnoki kötődésű, József Attila-díjas író új könyvének születéséhez némileg a megyei tanács épületében egykor látható emléktáblának is köze van. Az íróval beszélgettünk.
Az Ünnepi könyvhét szolnoki programjában mutatjuk be második novelláskötetemet a Verseghy könyvtárban. Gondoltam, a blogSzolnokon is illik beszámolni a Visszaköszönés című könyv megszületéséről. Mivel azonban ezt az oldalt egyedül csinálom, magammal kellett interjút készítenem.