2025.08.27. (szerda)

Kilenc férfi a Tiszán

Kilenc férfi a Tiszán

Dátum:

Valahol a mai Verseghy-park alatt, a folyón leúsztatott hatalmas gerendákon, a Tiszára jellemző bőgőshajók előtt. Mögöttük az utolsó, fából ácsolt szolnoki Tisza-híd, jobbra pedig egy korabeli "photoshoppal" odavarázsolt gőzhajó. Talán Szigeti Henrik készítette ezt a fotót az 1900-as évek elején.

Valahol a mai Verseghy-park alatt, a folyón leúsztatott hatalmas gerendákon, a Tiszára jellemző bőgőshajók előtt. Mögöttük az utolsó, fából ácsolt szolnoki Tisza-híd, jobbra pedig egy korabeli „photoshoppal” odavarázsolt gőzhajó. Talán Szigeti Henrik készítette ezt a fotót az 1900-as évek elején.

Ki lehetett az a nyolc, viszonylag jól öltözött férfi, akik az 1900-as évek elején fontosnak tartották, hogy a Tiszán leúsztatott faanyagon állva, tulajdonképpen a folyóról a part felé fordulva megörökíttessék magukat? A kilencedik emberről, aki a kép bal széléről, a parthoz közelebbi bőgőshajó előtt figyeli őket talán sejthető, hogy valami „vízi ember”, aki vagy az úsztatott fákhoz vagy valamelyik teherhajóhoz tartozott. És kicsit félvállról figyelte a nyolc „nadrágos” embert, akik talán az Erdélyből a Tiszán érkezett fa gazdái, vásárlói vagy feldolgozói lehettek, netán csak egy korabeli különleges képre vágyó bohém társaság.

Az is igazi rejtély, hogy ebből a társasági fotóból miért lett képeslap? És, ha már a kiadó, az „Állomás tőzsde” úgy gondolta, hogy valamikor 1905 után – hiszen már nem hosszúcímzéses anzikszról van szó – képes levelezőlapot csináltat a fotóból, akkor miért tartotta fontosnak a jobb oldalon látható gőzös rámontírozását a képre? Ami nem is sikerült túl jól, hiszen látszik, hogy nem stimmelnek az arányok. Komolyan, olyan jó lenne tudni, hogy az 1900-as évek elején miért tartották fontosnak egy plusz hajó ráhelyezését a Szolnokot és a Tiszát ábrázoló, képeslappá lett fotókra. A Boriska nevet viselő, oldalkerekes gőzös illetve az itt látható Sirály nevű hajó is több szolnoki képeslapon feltűnik. Persze lehet, hogy csak a mából nézve, de a plusz hajó nélkül is rengeteg az érdekesség egy ilyen képen.

Például, hogy a Tiszán úsztatva érkező hatalmas fagerendák hogyan voltak egymáshoz erősítve. A fotó alján látszik az a keresztgerenda, ami a kép előterében lévő szálfákat egymáshoz szorította. Gondolom, ennek a keresztgerendának a hossza nemcsak attól függött, hogy milyen magas fát találtak alkalmasnak erre a feladatra, hanem a szállítási útvonal legszűkebb keresztmetszetétől is. Ami lehetett akár a szolnoki fa Tisza-híd két pillére, és a mellettük lévő jégtörők közötti távolság is. Ezek a keresztgerendák egyébként arra is jók lehettek, hogy a Szolnokhoz érkező faárut rögzíteni lehessen a parthoz. Miként ezen a képen is látható, ahogy a parthoz erősített, megfeszülő kötelek tartják a „szállítmányt”.

Számomra egyébként az is nagyon érdekes, hogy miközben a mai Verseghy-park területén nem működtek fűrészüzemek az előző századforduló környékén, mégis miért kötöttek ki ezen a partszakaszon úsztatott fát? Lehet, hogy lentebb, a szolnoki nagy Tisza-kanyar környékén, meg a „tiszaligeti” oldalon nem volt már hely? Avagy az itt megállított fa nem Budapest irányába, hanem esetleg a Zagyván fölfelé, a Jászságba került? Netán ez az a fa, amit Szolnoknak szántak és a városban használtak fel? A két hatalmas bőgőshajó – mai tudásom szerint – tejesen életszerű itt, hiszen a fotó készítésekor a park helyén még működött a Scheftsik-malom, amihez akár őrölnivalót is hozhattak a Tisza környékéről, avagy éppen készárura vártak Szolnok alatt.

Érdekes kérdés az is, vajon mennyire voltak stabilak ezek a parthoz húzott, egymás mellé kötött, hatalmas fatörzsek? Száraz lábbal is lehetett rajtuk sétálni, és beállni egy jó kép kedvéért? Ez számomra legalább olyan talány, minthogy ezt az 1909. július 11-én, Szolnokon feladott képeslapot hogyan juttathatta el a címzetthez csak a település (Vajdahunyad) és a címzett nevének (Vajk Edith) megadása mellett a Magyar Királyi Posta. Pedig biztosan eljutott, és vették a mama üzenetét Erdélyben, miszerint „holnap, hétfőn délutáni vonattal, 6 órakor érkezünk. Vendégek is jönnek, uzsonnával és friss kaláccsal várjatok”. Azaz a Monarchia utolsó éveiben úgy működött a Magyar Királyi Posta és a Magyar Királyi Államvasutak, hogy vasárnap érdemes volt egy képeslapot feladni, mert a következő napon, a közel 400 kilométerre lévő településen úgy kapták meg, hogy este hatig még friss kalács sütésére is volt elég idő. A mából nézve nemcsak rejtélyes, de működő világ is volt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnok leghíresebb kéménye

Ha festett is a gyárkéményből felszálló füst Szigeti Henrik felvételén, kétség nem férhet ahhoz, hogy a kép 1914. szeptember 20-a, azaz a Szolnoki Cukorgyár Rt. üzemének beindulása után készült. Szűk száz esztendővel a kémény felrobbantása előtt. Persze ez érdekelte legkevésbé e fotót megőrző képeslap feladóját és címzettjét.

Három szoborral ezelőtt

Egy családi albumból került hozzám a mellékelt fotó, ami azért érdekes számomra, mert eddig sehol nem találtam utalást arra, hogy nagyjából a mai Zounuk ispános szökőkút helyén egy ilyen emlékhely lett volna korábban.

Szolnok széles főutcája

Az ehhez az 1903. augusztus 30-án feladott képeslaphoz használt fotót a mai Varga épületének legfelső emeletéről, a Kossuth tér felé néző ablakból készítette Ragács Gyula. Annak ellenére, hogy jó ideje írok régi szolnoki képeslapokról, házakról, utcákról, e felvételt nézve ugrott be egy nagyon fontos kérdés.

Ipari emlék

Az egykori Szolnoki Cukorgyárat ábrázoló, nagyjából száz éves képeslappal kapcsolatban szinte csak kérdéseim vannak. Ezek közül csak az egyik, hogy készülnek-e még valaha képes üdvözlőlapok - akár netes változatban - ipari üzemekről.