A szolnoki Ferenc József rakparton, az akkor talán egy évtizede átadott Tisza szálló kerthelyisége előtt sétál a kép jobb alsó sarkában látható család. Minden bizonnyal nem is tudták, hogy a fővárosi Barasits cég és Niehold Jenő dohányárudás jóvoltából évtizedekig fennmaradnak.

A hazai képeslapkiadásban alapvető fordulatot hozott az 1920-as évekkel induló időszak. Míg korábban a helyi fényképészek illetve papír- és könyvkereskedők készítették egy-egy város anzikszait, addig a két világháború közötti időszakban már nagy fővárosi cégek (Monostory, Weinstock, Barasits) uralták az ország piacát. Azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy az első világháborúig számtalan helyi üzlet, érdekes ház- vagy utcarészlet, egyedülálló partszakasz maradt fenn Szolnokról (is). Miközben 1920 után sokszor olyan „tucat felvételek” készültek – általában nem helyi fotósok által -, amelyek kis túlzással bármelyik településre jellemzőek voltak. Ráadásul egy-egy felvétel hosszú időn át újra és újra felbukkant az ugyancsak akkoriban divatba jött mozaik, azaz több fotós képeslapokon, hiszen az üzleti modell ezt kívánta.

A „Szolnok Tiszaparti részlet” felirattal a budapesti Barasits gondozásában, Niehold Jenő dohányárudás terjesztésében megjelent képeslap is ebbe a sorba illik. A fotósnak az lehetett a dolga, hogy minél jobb beállításban, minél gyorsabban készítsen felvételeket a város legjellegzetesebbnek gondolt helyeiről, amelyek aztán, akár kissé felületesen is megjelenhettek. Mert, ha például ezt a képeslapot Szolnokon gyártják, akkor minden bizonnyal a Ferenc József rakpart is rákerül feliratként, hiszen talán másfél évtizeddel a felvétel készítése előtt, a néhai gőzmalom és állatpiacok helyének rendbetételekor kapta ezt a nevet a sétány.

A felhasznált fotó egyébként csak a harmincas évek közepe után készülhetett, hiszen a ma már részben Béres József nevét viselő sétányt az 1932-es árvíz után kezdték kialakítani, miután megerősítették és megemelték a gátat, illetve már kész volt a megyeháza mögötti – a fotózáskor dr. Tóth Tamás – park és a Tisza szálló is. A fák mérete alapján azt is megkockáztatnám, hogy a Barasits cég ismeretlen fotósa inkább valamikor a háború kezdete után, esetleg a negyvenes évek legelején dolgozott, hiszen a felvétel bal oldalán lévő gesztenyék (?) már kifejezetten nagyok. Annyi bizonyos, hogy 1943 előtti a kép, hiszen az év július 16-án küldték az itt bemutatott képeslapot Szolnokról Ceglédre.

A képeslap lényege persze az idén 110 éves, gyönyörű Tisza-híd, amit a fotózás után néhány évvel sikerült elpusztítani. Sajnos nem látszik egészen jól, de kicsit olyan, mintha a híd közepén valami állványzat lenne a vasszerkezet tetejére illesztve. Nem kizárt, hogy a kép készítésekor már talán harmincéves híd akkoriban éppen felújítás alatt állt. A nem túl jó minőségű papírra nyomott felvételen az is látszik, hogy a fotózás idején épp meg volt áradva a Tisza, a fák alapján talán az aktuális zöldár lett megörökítve.

Az viszont kicsit furcsa, hogy bár a felvétel – a lombok alapján – valamikor kora nyáron készülhetett, ráadásul – az árnyékokat figyelve – valamikor délidőben, ráadásul egy olyan napon, amikor egy család ráér sétálni a szolnoki Ferenc József rakparton, a Tisza szálló kerthelyisége mégis kihalt. A bal alsó sarokban összetolt asztalok még csak meg sincsenek terítve. Hiába a kerthelyiség szélén végigfutó lámpasor, az asztalok meg a székek mégis a tánctéren vannak összehordva. Nem zárható ki tehát, hogy ez a fotó a Tisza szálló első, nem éppen dicsőséges korszakában készült, ami részben a városházi panamabotrányhoz és az akkori polgármester – a parknak nevet adót dr. Tóth – lemondásához is vezetett.