Fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy mi a búbánatért akarok a Most vagy soha! című filmről recenziót írni, amikor valószínűsíthető, hogy a magyar filmgyártás eddigi történetében talán nincs még egy alkotás, amelyik ekkora publicitást, ennyi kritikát, értelmezést, recenziót, hozzáértő magyarázatot kapott volna a sajtó mindenféle szegletében. Csak a hagyományaimra tudok hivatkozni, miszerint az elmúlt másfél évtizedben nem nagyon volt olyan magyar nagyjátékfilm, amiről ezen a helyen ne írtam volna, és ezt a sorozatot nem szeretném megszakítani a mindenféle politikai bulvárszemélyiségek és hasztalan vitaműsorok fényvisszaverő fontoskodói miatt, akiknek a nyelvérzéke azt suttogta, beszélniük, írniuk kell erről a filmről. És itt van a Most vagy soha! egyik nagy szerencsétlensége. A róla véleményt mondók nagy-nagy többsége nem magáról filmről akart, akarna, és főleg nem a közönségnek, a leendő nézőknek beszélni, hanem mindenféle seggpiramisokban próbálnak szavaival felfelé evickélni.
A Most vagy soha! másik nagy baja természetesen Rákay Philip, aki nemhogy alkotója, de egyenesen főszereplője lett, no, nem a filmnek, hanem a köré épült szörnyű politikai kampánynak. Ha ő nem kerül a képbe, az alkotók akkor is ugyanezt a filmet el tudták volna készíteni, csak lett volna esélyük, hogy az érdeklődők valóban a filmjükről beszéljenek. (Legfeljebb kevesebben.) Szívem szerint én se ejtenék egyetlen szót se a forgatókönyvíróként és a kreatív producerként is tetszelgő politikai hajóágyúról, ha egyrészt a Most vagy soha! bemutatója körül nem tesz olyan nyilatkozatokat, amiket egy normális ország önérzetes filmes szakmája – nézőktől a rendezőkig -, hangosan kér ki magának, mert ilyen módon nem szarozzuk le egy évszázad filmiparát, csak azért, hogy akkor talán jobb pozícióból indulhat a filmünk. Másrészt tényleg nem lehet eltekinteni attól, hogy 6 milliárd forint rengeteg pénz, amit nem az amerikai filmek büfészámláihoz kell hasonlítgatni, hanem a hazai játékfilmekre fordítható kerethez. És biztos, sok szakember és színész is keresett a Most vagy soha! forgatásán, de a magam részéről nincs kétségem afelől, hogy rengeteg sok alkotmányos költség is ebből a közpénzből lett kiegyenlítve.
Ezen a ponton már szégyellem magam, hogy magáról a filmről még egyetlen sort sem írtam. Pedig le kell írni, hogy ha el tudunk tekinteni a film körüli cirkusztól, az elsummantott milliárdoktól – tudom nehéz, de tegyük meg -, akkor a Most vagy soha! legnagyobb baja, hogy körülbelül 45 perccel hosszabb a kelleténél. Egész biztosan igaza van Hermann Róbert történésznek is, aki a magyar nyelvért folytatott filmbeli küzdelmet ugyanúgy szakmai hibaként említi, mint az igazoltatás problémáját, vagy a megjelenő katonák öltözékét és a főgonosz hibás fegyvertöltését. Ezek többségét én nem vettem észre, és azt hiszem, a közönség szempontjából annyira fontosak – igen, azok -, mint, amikor én filmekben feltűnő autók és rendszámok helytelenségét vetem az alkotók szemére. A Most vagy soha! képkockáin engem sokkal jobban zavart a rengeteg sár, és a mellékszereplők – a nép – végtelen koszossága, ami nagyjából annyira igaz, mint a piros muskátlis, gémeskutas, fehérre meszelt falú romantikus magyar Alföld ábrázolása.
Mindezekkel együtt a magam részéről azt kell mondanom, bár sok sebből vérzik, mégis szégyenérzet nélkül megnézhető, sőt több pontján szerethető is a Most vagy soha! Azzal sincs bajom, hogy a forgatókönyv egy iskolai március 15-ei ünnepség menetrendjét követi, mert mellé elé jól behozták a könnyelmű ifjúság, a szerelem, a nők és a főgonosz szálakat, amiktől sok ponton izgalmas, olykor pedig még megható is lett a film. A rengeteg fiatal színész pedig kifejezetten üdítő, mert legfeljebb ismeretlenebbek, de nem rosszabbak, mint a hatvanas évek Várkonyi Zoltán-filmjeinek akkor friss üdvöskéi. Miközben persze sajnálom is őket, mert végre kamera elé állhattak, tisztességesen alkottak, és akkor nem ez a lényeg, hanem a sok öregebb véleménybabráló hülyesége, árokásása, politikai haszonlesése, pénzcsinálása. Mintha a Most vagy soha! körüli felhajtás azt a célt szolgálná, hogy újra bizonyítsuk, Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nemhogy látlelet, de mindennél aktuálisabb.
A Most vagy soha! című filmet egyébként lehet úgy is nézni, mint egy forradalmi kézikönyvet. Kedves fiatalok, ha tele van a mindenetek az előttetek járó idióta nemzedék baromságaival, akkor egy kellemes vendlátóipari-egységben tett látogatásból így tessék világrengető dolgokat csinálni! Mert a Most vagy soha! körüli szellemi mélymenetek bizonyítják, hogy „itt az idő”, ha egyszer még normális országban szeretnétek élni. Egy olyanban, ahol egy film az ötlet pillanatáról a bemutató utáni hetekig csak és kizárólag a filmről szól, és nem arról, hogy ugyanabban az országban ki hová tartozik. „Talpra!” Hiszen a megöregedett, elhülyült egykori kurucok is lehetnek labancok.
