Néhányan olyan elánnal vetik bele magukat a mostani kampányba, mintha nem lenne holnap, június 10-én pedig nem kelne fel a Nap, vagy soha többé nem kellene egymás szemébe nézni. Olykor kételkedem, hogy ha újra ránk törne például egy nagy tiszai árvíz, Szolnok össze tudna-e még fogni.
A múlt hét vagy csak hétvége szolnoki programjai alapján a helyismerettel nem rendelkező idegen akár azt is gondolhatná, hogy a minifesztiválok és a centrumtól távoli családi rendezvények városa vagyunk, csupa ingyenes, gyerekbarát, potya kaja-pia hely. A többség persze nem idegen.
Szolnokon közel négyszer annyian szeretnének 2024 és 2029 között önkormányzati képviselők lenni, mint ahány hely van a közgyűlésben. A 18 tagú testületben jelenleg egy hölgy foglal helyet, a hetven kandidáló között azonban húsz nőt találunk. Egy hónap múlva ez már történelem lesz.
A 33 évet élt "szép Tisza-hidunk" a mederben feküdt, a 35 éves vasútállomásunkból torzó lett, Szolnok lakossága megtizedelődött, a házainak jelentős része elpusztult, az egyik megszálló hadsereg helyett másik érkezett. Valahogy így köszöntött Szolnokra a második világháború vége, a győzelem napja.
Európai Uniós tagságunk hasznát talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni, ha néhány pillanatra Szolnokról (is) eltűnne mindaz, ami különböző közösségi pénzekből épült. Így persze sok fonákság is kiderülne a "haza talicskázott" források miatt. Ám ettől még pozitív és ünneplendő a tagság.
