Építkezés miatt meddig foglalható el járda vagy parkoló Szolnokon? A közterületek ilyen használatából vajon mennyi bevétele van Szolnoknak és a cégeinek? Az így befolyó forintokat mire költik a választottjaink és a hivatalunk? Optimista próbálok lenni, ugyanakkor szubjektív is vagyok.
Szolnok vasutasváros. Abból a szempontból is, hogy jövőbeli fejlődése szorosan összefügg a magyar vasút fejlődésével. Éppen ezért számunkra sem mindegy, hogy az idén nyáron tapasztalt mélyrepülés meddig folytatódik. Az biztos, hogy egy közös vonatozás ezen a helyzeten már nem segít.
Szolnokon sem az a fő feladvány, hogy feltaláljuk a spanyolviaszt, hanem az, hogy a máshol alkalmazott jó ötleteket adaptáljuk. Például az önkormányzat és a lakosság kapcsolata, azaz a lakossági tájékoztatás tekintetében. "Józsefváros mélyén, hol a házak összebújtak" lehetne tanulni.
Attól nem fog megnyílni, hogy beszélünk róla. Ám ha nem beszélünk, akkor meg azt üzenjük, már nem is érdekel a sorsa, vagy velünk mindent meg lehet csinálni. Szavakat már nehéz találni, de kihagyhatatlan, hogy megemlékezzünk a Tiszaligeti strand öt évvel ezelőtti bezárásáról.
A blogSzolnok augusztus 21-én frissül újra, merthogy 15 év gyakorlatának megfelelően az utolsó júniusi hírlevél kiküldésével nyári szünetre megy az egyszemélyes szerkesztőség. A Hogyan ünnepeltük a 900 éves Szolnokot előadással szeptember 9-én az Élő blogSzolnok sorozat is folytatódik.