– Sokfelé rendez az országban. Hogyan került a naptárjába Szolnok?
– Már korábban is többször beszélgettünk Balázs Péterrel arról, hogy jó lenne valami közös munka, de eddig ez az egyeztetések miatt nem valósulhatott meg. Ebben az évadban viszont találtunk olyan időpontot, amikor elvállalhattam egy szolnoki feladatot. Jólesett a felkérés, így immár bő hat hete itt próbálok.
– Miért éppen az A salemi boszorkányokat rendezi?
– Kifejezetten erre szólt a direktor úr felkérése. Aminek egyébként nagyon örülök, hiszen az utóbbi időben főleg zenés darabokat, operákat rendezek. Az itteni bemutató után például a Pécsi Nemzeti Színházban Donizetti Szerelmi bájital című művét állítom színpadra.
– Először dolgozik Szolnokon. Mennyire tudott szerepeket osztani a társulatra?
– Valóban nem rendeztem még Szolnokon, viszont nézőként sokszor megfordultam a színházban. A szerepeket Balázs Péterrel közösen osztottuk ki, hiszen azért a direktor úr ismeri jobban a színészei kvalitásait. Hozzátéve, hogy sokukkal, például Kautzky Armanddal, Kertész Marcellával vagy Tóth Tamással már dolgoztam korábban más színházakban. Így a bemutató előtt nem sokkal pedig azt mondhatom, egyedül se osztottam volna másként. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy azért ez egy kis társulat. Aminek megvan az az előnye, hogy a színészek sokfélét játszanak. Igaz, ez a hátránya is, hiszen rengeteget dolgoznak, ezért például esti próbáink nem lehettek a folyamatos előadások miatt.
– A salemi boszorkányok sokat játszott darab, amiben több helyre is kerülhet a hangsúly.
– Igen, Arthur Miller darabjának sokféle értelmezése lehetséges, több irányban is elmehet a rendezés. Számomra leginkább az intoleranciáról szól. De mégsem ez a legfontosabb benne. Hanem az, hogy hihetetlen tanulmány arról, mire képes, mit tud tenni az ember a másikkal. És, hogy hol van annak a határa, amikor valaki tisztességes maradhat, amikor kiderül: van-e lelkiismerete. Azt hiszem, Miller drámája attól klasszikus, hogy mindig aktuális, és ha jó az interpretáció, akkor a nézők számára katarzis az előadás. Nem mondom, hogy ez egy habkönnyű darab. Súlyos történet, ami rólunk is szól, ami komoly azonosulást kíván majd a nézőktől.
– Mitől lesz a szolnoki A salemi boszorkányok mégis „nagyviktoros” előadás?
– Szerintem valahol minden rendező állandóan ugyanazt rendezi, ezért minden előadásának van olyak karaktere, ami csak rá jellemző. Az egyfajta komoly, érzelmi azonosulás, a komoly karakterek jellemzése az, ami az én rendezésemre rányomja a bélyegét. Ezen kívül egyfajta zeneiség és az erős látványvilág.
– Ezek szerint a díszlet- és a jelmeztervezésbe is komolyan beleszólt?
– Közös munka volt a látvány, nagyon komoly együttműködésben találtuk ki.
– Hat hete lényegében Szolnokon él. A színházon kívüli városra is volt ideje?
– Azonban amolyan sétálós ember vagyok, ezért nemcsak a színházat láttam a városból. Próbáltam bejárni Szolnokot, ami nagyon sokat épült, fejlődött, amióta nem jártam itt, egy emberközpontú város lett. Nagyon élveztem a Tisza-parti sétákat, gyönyörű a színház melletti park, a művésztelep, vagy éppen átmenni a hidakon a túlpartra.
– A város lakói mennyire fogják érteni a rendezését?
– Szerintem szeretni fogják, mert egy olyan világirodalmi klasszikus az alapja, amely a legmélyebben érinti meg az embereket. Nem egy hétköznapi történet, de a hősei mégis hétköznapi emberek. Akiknek a hőssé válása, ennek a stációi a szemünk előtt zajlik majd. Nem lesz könnyű, de lehet azonosulni a karakterekkel. Azt hiszem, élvezetes azonosulás lesz.