A szolnoki Sweet Charity alapvetően egy dráma. Még akkor is az, ha zenével és táncos jelenetekkel alaposan telepakolt darab. Műsorra tűzését magyarázhatnánk azzal, hogy ez a mostani évad zenés, táncos, szórakoztató produkciója, bár történetében és karakterében nem áll túl távol az ősszel bemutatott Jó estét nyár, jó estét szerelemtől. Csak éppen itt nem egy fiú, a „kicsi Görög” a főszereplő, hanem egy nincstelenségben, lecsúszottságban boldogságot kereső „New York-i édes lány”. Félresikerült szerelmek sora, majd végre felsejlik a fény az alagút végén, amikor ki lehetne szállni a hazugságból, de mindkét mese drámával ér véget. Ha valamiféle ellenpontozás volt a cél, akkor lehetünk megengedők a Sweet Charity műsorra tűzésével, de ha nem, akkor csak színházműködtetési okok állhatnak a bemutató mögött, amit nézőként nem feltétlenül kell tolerálnom.
Nem szeretném elmondani a darab végét, de megkerülhetetlen. Attól a jelenettől még legalább két hosszabb jelenetnyire van a befejezés, mint, ahol sokan majd remélik, várják, merthogy addig egy vicces, zenés show pörög előttünk, ami happy end-del is végződhetne. Ha boldog vég lenne a befejezés, akkor nem is lógnának le az előadásról a karácsonyfadíszként felszerelt poénok az amerikai elnökökkel, az Erzsikének nevezett kurvával vagy az önreflexiónak tűnő szolnoki utalásokkal. De nincs happy and. Így az az érzése támad az embernek, mintha egy nem túl jó darabot próbált volna a rendező (Béres Attila) mindenféle hirtelen ötletekkel telezsúfolni, hogy az mégis emészthető legyen. Ám bárhogy is történt, arra azért érdemes lett volna figyelni, hogy ezek a „szórakoztató elemek” ne csak a darab első felében bukkanjanak fel, azaz kicsit egyenletesebb legyen az eloszlásuk. Bár nem tudom, az segítene-e. Némelyik jelenet a kelleténél hosszabb, már-már unalmas, míg például a második felvonást indító, Zelei Gábor és a társulat által amúgy zseniálisan megoldott vallási révület, teljesen érthetetlen és indokolhatatlan. Tényleg volt itt is minden, mint a búcsúban. Flitteres függöny mögött zörgő díszletezők, fullasztó füstköd, léghajó, görkorcsolya, miegymás.
Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a bármilyen okkal műsorra tűzött, nem túl erős alapanyagot a társulat nem hogy megmenti, de szerethetővé is teszi. Ha csak Bíró Panna Dominika miatt lett bemutatva Szolnokon a Sweet Charity, már megérte, és minden meg van bocsájtva. A fiatal színésznő ugyanis úgy viszi a hátán az egész előadást, hogy leesik az ember álla. Elragadóan hozza a naiv, boldogságra vágyó, becsapható fiatal lányt, miközben elsőrangúan énekel, táncol, sőt mindezek közben szinte zsonglőrködik a kellékekkel. Néha azt éreztem, már-már kínzás valakit ekkora feladatokkal, tulajdonképpen két felvonáson keresztül, folyamatosan a színpadon tartani. De Bíró Panna Dominika megoldja, nemcsak elviszi, de meg is teremti a showt.
Persze ez nem one man show. A szolnoki Sweet Charity egy hatalmas, alázatos társulati játék. Sweet Charity négy kolléganője önállóan is megérdemelne valami hasonlót. Kertész Marcellától elvitathatatlan, hogy nemcsak parádés hangja van, de kisujjában a zenés műfaj. Molnár Nikolett énekhangjára még mindig rácsodálkozom, holott évek óta lemezeket kellene csinálnia, vagy legalábbis mindenütt énekelnie és énekelnie. Cseke Csilla Csenge számomra továbbra is az új Psota Irén, aki minden darabban újabb és újabb arcát mutatja. És Pertics Villő is hatalmasat dob a vizsgára készülő táncoslányként, aki a többiekhez hasonló alázattal szolgálja a Panna showt, miközben egy pillanat nincs az ő játékban sem, amikor kiesne a szerepéből.
Az öt színésznő csillogó tehetsége mellett azt hiszem, sokan fognak emlékezni Barabás Botond alakítására is, aki híres filmsztárként nemcsak George Cloony és Robert de Niro kollégája, de egy kis, magyar színház igazgatására vágyó rajongott, amerikai férfiideál is, egyben nőcsábász és remek énekes. Mindezek között pedig úgy cikázik egyetlen flitteres karakterben, mintha egy palota termein rohanna végig. Mondhatnánk, külön produkcióként is megállná a helyét ez a showba helyezett show, aminek az egész színdarab történetének előre haladása szempontjából persze nem sok jelentősége van, de szórakoztató és viszi a perceket. Ami a szolnoki Sweet Charity esetében nagyon fontos. Még szerencse, hogy a direktorhoz hasonlóan a társulat tagjainak játéka is kiválóan ellenpontozza a színpadra állítás hiányosságait.
(Fotók: Szigligeti SZínház facebook oldal)
