Szabadság tér vagy Kossuth utca

Szabadság tér vagy Kossuth utca

Dátum:

Vagy inkább a kettő torkolatát mutatja ez az ötvenes években készült fotó, amit a korra jellemző nagyon könnyű papírra, elég rossz minőségben nyomtattak. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának 30 filléres lapját 1958. március 28-án adták fel Szolnokon.

Vagy inkább a kettő torkolatát mutatja ez az ötvenes években készült fotó, amit a korra jellemző nagyon könnyű papírra, elég rossz minőségben nyomtattak. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának 30 filléres lapját 1958. március 28-án adták fel Szolnokon.

A képeslap alján az szerepel, hogy a fotó a Kossuth Lajos utcát ábrázolja. Azt hiszem, ez csak részben igaz, hiszen a kép jobb szélén látható – ma már nem létező – patika a Szabadság téren állt egykor. Mellette a Varga Katalin Gimnázium épületét látjuk, amit majd csak jó négy évtizeddel később bővítenek a patika telkét felhasználva. A kép korának azonosításában segíthetnek a bíróság épülete előtt lévő hatalmas fák, amelyekhez hasonlók akkor tűnnek fel az egykori fotókon, amikor még egyetem működött itt, azaz 1956 előtt.

A kép nem is igazán a házak miatt, hanem a közlekedési eszközök okán lehet érdekes. A bal alsó sarokban egy két lovas fogat baktat a városközpont felől a híd irányába. Még a hetvenes évek közepén készült filmeken is gyakran feltűnik ilyen szállítóeszköz Szolnokon.

A kép közepén két autóbuszt látunk, amelyek akár a fotózás időpontjának azonosításában is segítségünkre lehetnének, hiszen mintha az első járművön még a MÁVAUT felirat szerepelne. Márpedig a MÁVAUT 1953-ban átalakult Autóközlekedési Vállalattá (AKÖV), így ha jól veszem ki a feliratot, a fotónak legalább öt évvel azelőtt kellett elkészülni, hogy feladták. Persze lehet, hogy tévedek, hiszen az első autóbusz – a hátul dupla tengelyes – márkáját sem tudom azonosítani, egyetlen tippem az lenne, egy Skodával van dolgunk. A mögötte álló viszont egyértelműen egy 30 személyes Rába Special, ami akár 1938 óta is szolgálhatta az akkori utazóközönséget.

További érdekessége a képnek a patika előtt látható útjelző oszlop, három iránymutató táblával. Ma már igencsak meglepődne az utazó, ha egy ide kihelyezett tábla alapján kellene tájékozódnia. Feltételezem egyébként, hogy a Szabadság tér, azaz a Tisza-híd belvárosi hídfője 1962-ig nézhetett ki így. Az új híd építésekor emelhették meg annyira a tér talajszintjét, hogy az már messze nem volt síkban a patika padlójával.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.

A Baross utca eleje 1913 körül

A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.

Szolnokon, 1971 nyarán

A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.

A vasút felé 1904-ben és 1909-ben

Bármilyen hihetetlen, de az öt év különbséggel feladott két képeslapon Szolnok egyik legfontosabb közterülete látható, amit akkor már nem Vasúti fasornak neveztek. Ez a Baross utca vége.