Szombaton este fél kilenc körül Szolnok belvárosa nagyjából olyan kihalt, hogy ahhoz képest a covidos lezárások idején mutatott képe utcabálnak tűnhet. A Szapáry úton többen gurulnak, mint sétálnak. Persze a gurulás szót tegyük zárójelbe, hiszen néhány perc alatt négy autós is a száguldás, a lóerők fitogtatása, a belvárosi gyorsulás mellett dönt. Nem vagyunk Győr, tehát nem százmilliós Aston Martinok és konkurenseik szaggatják az aszfaltunkat, hanem korosodó BMW-k, kétes finanszírozású Mercedesek, egykor jobb sorsra szánt barkácstuningolt családi limuzinok. Ez persze a lényegen nem változtat. Adott esetben teljesen mindegy, hogy egy százmisis, többszáz lóerős járgány vagy egy forgalomból szinte kizárt roncs sodródik feléd és passzíroz a buszmegállóban a falnak. És akkor a kellemetlen hanghatásokról már ne is beszéljünk, amelyek baleset nélkül is „pusztítók” tudnak lenni kora este.

A február 14-ei győri baleset kapcsán, amikor egy Aston Martin nagy sebességgel csapódott egy buszmegállóba, megölve egy hetvenes éveiben járó hölgyet (nagymamát), sok mindenről szó esett az elmúlt hetekben, viszont egy dologgal nem találkoztam. Miközben a győriek úgy nyilatkoztak, hogy a balesetező autót rendszeresen látták száguldozni a városban, ráadásul társa is sokszor akadt, sőt már-már mindennaposak voltak az utcákon a drága autókkal folyó gyorsulási versenyek, a helyi rendőrség mélyen hallgat ezekről az előzményekről. Lehet, hogy tévedek – és akkor elnézést –, de eddig nem találtam olyan nyilatkozatokat, amelyek arról szóltak volna, hogy a helyi rendőrség is tudott ezekről a lóerőfitogtatásokról, rendszeres jelenléttel igyekezett visszaszorítani a készülő gyilkosokat, sőt ilyen vagy olyan eredményeket is fel tud mutatni a megelőzés terén. Mintha nekik semmi felelősségük nem lenne. És szerencséjük is van, mert a népharag kizárólag az újgazdag száguldozóra irányul, aki nemcsak likvidált egy nagyit, de pillanatok alatt leamortizált egy olyan értéket, amit a többség egy életen át nem keres meg.

Akinek olykor van szerencséje a Szapáry út két végén járni, annak szerintem személyes tapasztalata, amikor az apró pöcörőjű kompenzálók rákanyarodnak a Templom vagy a Baross utcára, és alaposan kihúzatják a fenekük alatti vasat. A Templom utcában természetesen egy iskola mellett is próbálgatják, hogy mennyi idő alatt gyorsul kevésről sokra a verdájuk, a Barosson meg a város legforgalmasabb buszmegállóját hagyják maguk mögött. Nemcsak éjszaka. Fényes nappal. Bármikor. De megy a kihúzatás a mellékutcákon is. Néha tényleg azt kell gondolnom, hogy a Jóisten különösen szereti és vigyázza a hülyéket, Szolnokon csak ezért nem történt még tragédia. (És a sértődések elkerülése végett: ebben az esetben nemcsak az a hülye, aki csinálja, de az is, aki szótlanul tűri.)

A helyi rendőrségtől, rendőröktől a diadalittas városházi beszámolókon meg a támogatás lejmolásán kívül semmit se várhatunk. Azt viszont tapasztalhatjuk, hogy sokkal egyszerűbb számukra a bemérő autóval az Evezős előtti gátőrházhoz, az ex-Mezőgéphez, a 442-esen a 4-es lehajtóhoz leparkolni, és kasszázni meg a szolgálatot kipipálni. Mert ugye ezeknek a jelenléteknek ma már semmi vagy minimális az értelme. Miközben egy-egy félórára leállhatnának a Tiszai hajósok terére is, ahonnan a Szapáryra meg a Templom utcára is rálát a kamera, netán a Mészáros Lőrinc út torkolatába, hogy kattintsanak a Barossra. Arról nem is beszélve, hogy lenézett román kollégáikhoz hasonlóan talán kézi műszerrel is méricskélhetnének a mellékutcákban. Tényleg nem tudom, mi akadályozza meg az ilyesmiben őket? Nincs térképük? Ragaszkodnak a megszokásokhoz? Nem akarják rontani a statisztikájukat? Ha régen így volt jó, most is jó lesz? Ha ez utóbbi, akkor nyugodtan kérjék el Ötvös Csöpi ezerketteseit!

Azt kívánom, hogy Szolnokon soha se történjen a győrihez hasonló tragédia! Mert akkor nem fogom tudni megállni, hogy visszamenőleg a város valamennyi rendőrkapitányát, közlekedési osztályvezetőjét és beosztottját ne „ültessem a vádlottak padjára”. Hiszen jelenleg semmi nyoma annak, hogy bármit is tennének a megelőzésért. És erre a várost vezetők sem ösztönzik őket. Pedig lássuk be, nagyon tudják rombolni a közérzetet a hangos, balesetveszélyes, megúszható száguldozások. Tényleg így kell élnünk? Az első vérig?