Szolnok elsőszámú élelmiszerboltja a rendszerváltás előtt egyértelműen a „Hatvanasnak” nevezett Csemege volt a Kossuth úton. Egy többezres lánc tagja. Volt egyszer egy Csemege…
Ugyanaz a pohár lehet félig tele és félig üres is. Miként mindenki próbálja a legjobbat állítani magáról. De ugye senki nem tagadja, hogy néha elgondolkodik kijelentéseken és állításokon?
A Szapáry utcai kuka ebben az esetben nem túlcsordult. Az is világos, hogy nincs az a köztisztasági szupervállalat, hadseregnyi kukás és utcaseprő, akik az ilyen helyzeteket gyorsan és hatékonyan tudnák kezelni. Egyértelmű, hogy a szolnokiak nélkül nem lesz rend Szolnokon. Mert amíg lehetnek olyan agyatlan vállalkozók, akik ilyen módon próbálnak megszabadulni a szemetüktől, és ennek nincs következménye, például a város sem veti ki magából, addig ez sem fog változni.
Amennyiben egy normális országban élnénk, akkor a következő Oscar-díjra Magyarország az Itt érzem magam otthon című filmet jelöli, miközben az alkotói minden hazai díjat is megkapnak.
Ezt az öt szolnoki képes anzikszot egészen biztos, hogy a második világháború éveiben állították össze korábbi fotókból, miként az is, hogy a Kocséron élő úrleánynak 1945 után küldték el.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.
