Címkék: szolnok

Browse our exclusive articles!

Üdvözlet a 20. század elejéről

A Belvárosi nagytemplom tornyából sokszor készült szolnoki látkép az első világháború előtt. Például e fotó is, ami azonban csak a 20. század első négy évének valamelyikében születhetett.

Lesz majd lakóhelyünk

Mit tenne, ha legálisan megszerzett, a bankszámláján lévő éves jövedelméből csak úgy elvennének 42 ezer forintot, majd amikor 7 ezret valamiért visszaadnak, elvárnák, hogy még örüljön is?

Már bárhol szabad

A Kossuth téri dohánybolthoz a szökőkúton keresztül autóval érkezni, majd a forgalom elől elvileg elzárt területen vészvillogóval várakozni, az a kategória, amire már alig vannak szavak.

Megmozduló nézőtér

Nem értem, eddig miért nem jutott ez senkinek se az eszébe. Nem magyar táncfilm, hanem játékfilm magyar táncokkal, aminek a táncos jelenetei közben mozog alattad a mozi széksora.

A Tiszavirág vége

A Beloiannisz/Baross és a Csarnok utca Szapáry felőli sarkán álló házban, annak lebontása előtt, a Tiszavirág espresso működött. Ott, ahol a háborúig kerékpárt is lehetett vásárolni.

Kiemelt

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.

Százéves naptár segédlettel

Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.

Hol fogunk parkolni?

Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?

Én és Azapa

Ismét magamat ajánlom. Pontosabban az első mesekönyvemet. A Kolibri Kiadó gondozásában a napokban megjelent Azapa megmentését Pájer Lilla zseniális rajzaival. Ez itt a mese meséje.

Subscribe

spot_imgspot_img