2025.12.7. (vasárnap)

Ugyanaz kétszer

Ugyanaz kétszer

Dátum:

A Kossuth teret ma Nyugat felől lezáró társasház számtalan fotón és képeslapon feltűnik. Természetesen nem szépsége vagy különlegessége, inkább a helye miatt. Nekem is van két olyan lapom, amelyek szinte ugyanabból a szögből ábrázolják, ám különböző időpontban.

A Kossuth teret ma Nyugat felől lezáró társasház számtalan fotón és képeslapon feltűnik. Természetesen nem szépsége vagy különlegessége, inkább a helye miatt. Nekem is van két olyan lapom, amelyek szinte ugyanabból a szögből ábrázolják, ám különböző időpontban.

A Bakonyi Béla által fotózott színes képeslapról már írtam szűk három évvel ezelőtt. Akkor azonban valamiért nem foglalkoztam az ugyanezt a házat Horváth Zoltán által megörökítő, fekete-fehér anziksszal. Holott egymás mellé rakva a két lapot, apró, ám érdekes különbségeket fedezhetünk fel rajtuk.

Konkrét bizonyítékom természetesen nincs a dologra, de azt feltételezem, hogy a két lapon használt fotók közül a színes készült korábban. És nemcsak azért, mert bár méretében nagyobb és ugye színes, ám ötven fillérrel olcsóbb képeslapról van szó. Egy-két részlete miatt gondolom, hogy a színes fotó az idősebb.

Hogy pontosan mikor dolgoztak a név szerint ismert fotósok – ami elég ritka a magyar képeslapok esetében -, arra ismét csak viszonylag szélesebb, és bizonytalan időintervallumot tudok mondani. Mivel a színes képeslapot 1972. február 29-én adták postára, biztos, hogy a képnek ez előtt kellett készülnie. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy az úton milyen gyér a forgalom, illetve a fotók jobb szélén még látható a Steiner-féle ház, akkor azt kell mondanunk, a fotósok valamikor a hatvanas évek második felében dolgozhattak. Amiatt pedig, hogy a képek középpontjába komponált „fradi” – eredetileg zöld-fehér – ház már áll, sőt lakott is, azt is mondhatjuk, hogy a fotósok csak 1964 vagy inkább 1965 után dolgozhattak. Lehet, hogy tévedek, de mivel van olyan képeslapom, amin a Kossuth téri Munkásmozgalmi szobor már áll – az szerintem 1964-ben került a helyére -, viszont a teret záró társasházat még daruk építik, feltételezem, hogy ez az épület csak a hatvanas évek közepére készült el. Tehát a két fotós valamikor 1965-1968 között dolgozhatott. A képeken látható emberek ruházata alapján Bakonyi úr valamikor nyáron, míg Horváth úr inkább kora ősszel.

Hogy a színes lap fotója a korábbi, arra egyrészt bizonyítékot szolgálhatnak a 4-es út mellé telepített fák. A fekete-fehér képen már nagyobbak, a Kossuth utcában állók az első emeleti erkélyeket is takarják. Ugyancsak ezt támaszthatja alá a hatalmas virágágyás, amely a színesen még látható, a másikon viszont nem. Sőt fekete-fehéren a virágok helyén valami egészen érdekes bódé áll, oldalán külföldi feliratokkal. Nem hinném, hogy a még átalakuló, ráadásul komoly bontási munka előtt álló Kossuth téren valakinek eszébe jutott volna egy ekkora ágyást létesíteni.

Az utcai közvilágítás eszközei persze elbizonytalanítanak egy kicsit. A színes képeslapon, az imént említett virágágyás előtt ugyanis áll egy olyan háromfejes ostorlámpa, ami a fekete-fehéren hiányzik. Sőt, fekete-fehérben a társasház sarkánál lévő ostorlámpán már a fej sincs meg. Mivel az egyértelműen régebbi lapokon már láthatóak ezek az ostorlámpák, nem hinném, hogy a fekete-fehér fotó még a telepítésük előtt készült volna. Feltételezésem szerint ezen inkább már eltűnőben vannak a lámpák, és a helyükre az út fölé lógatott lámpatest került, amit egyik végén a mindkét lapon, a Steiner-féle ház mellett kikandikáló villanyoszlop tarthatott.

Bizonytalanságomat egy másik, az elektromos árammal összefüggő elemmel igyekszem elhessegetni. A fekete-fehér képeslapon ugyanis sokkal több tévé-antenna látható a társasház tetején, mint a színesen. Azaz az új társasház lakói szép lassan a hatvanas évek új vívmányához, a televízióhoz is hozzájuthattak, ami megkövetelte az antennák felszerelését.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ságvári a pártházból

Nem biztos, hogy e kép készítésekor már Ságvári körútnak hívták a mai Szapáry utca megörökített szakaszát, az azonban egyértelmű, hogy az ismeretlen fotós az új pártházból dolgozott.

Szolnoki kincsek a Fortepan-on (1)

Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.

Szolnok szokatlan helyről

Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.

Hogyan nevezhették?

Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.