Három nap, három színházi előadás, három parádés étterem tündéri kiszolgálással, és végre a vártemplom felújítása is elkészült. Odafelé kicsit lassú, visszafelé viszont viccesnek tűnt, hogy Marosvásárhely belvárosából egykor indultunk és háromnegyed öt előtt megérkeztem a szolnoki állomásra.
Óramű pontossággal jön, sőt megy a vonat. A vagonok és az állomások tiszták. A szerelvények hosszúak és kihasználtak. Nem mondják be, hogy a vágányok mellett vigyázzunk, mert egy tehervonat vagy IC robog át az állomáson. Ja, és nem ütögetik a kerekeket. Csak működik.
Avagy több napos népünnepély egy olyan országban, ahol jó ideje sem forradalmak és ellenforradalmak, sem szabadságharcok és polgárháborúk alkalmával nem hányták kardélre egymást a nemzet fiai. Így nem a szomorú koszorúzások, hanem például a jókedvű farsang a nemzet egyik kovásza.
Nem elhagytuk azt a várost, hanem egy napot Miskolcra szánhattunk. A sétálóutca környékén kívül persze sok minden nem fért bele, de a Casco-fényreklám véletlen megtalálása nekem így is megkoronázta a napot. A Kispipa halászcsárda és a Miskolci Nemzeti Színház pedig csak hab lett a tortán.
Egy Budapestről szóló könyvben is lehetnek szolnoki vonatkozások. Aki valahai is érdeklődött a főváros és a térképek iránt, biztosan találkozott Kass János és Mácsai István aprólékosan megrajzolt térképével. Miként Kuti Zoltán is, aki ennek alapján fantasztikus könyvet írt Budapestről.
