Torpedó, ország-város és amőba. Játékok, amikhez csak társ, papír meg ceruza kellett, és órákra lekötött. Nem tudom, hány iskolapadokban megvívott amőbacsata van mögöttem. De nem hittem volna, hogy évtizedekkel később lesz egy játék, amiben hasznosíthatom azokat a tapasztalatokat.
Tatabányáról nekem eddig soha sem a turizmus jutott eszembe. Inkább a szénbányák, de az ilyentájt nem sok élményt tartogat. A város fölé magasodó Turul-szobrot szintén csak távolról, az autópályáról nézegettem mostanáig. A Szelim-barlang is csak útközben volt, pedig tényleg kihagyhatatlan.
Amikor ez a kérdés elhangzik, természetesen senki sem a fürdőszoba vagy a konyha felújítására gondol, hanem arra, hogy a következő 35-40 percet töltsük együtt, és társasozzunk egy jót. Az Azul nevű társas kettő-négy embernek kitűnő stratégiai játék. Színes kövek rakosgatásával.
Arányérzék és lépték címmel január végéig látható a Tisza moziban a megyei építészkamara és az építész egylet kiállítása az úgynevezett Településkép Arculati Kézikönyvekről. A helyi építészet követendő példáit népszerűsítő tárlatot megnyitóján elhangzott gondolatok.
Ha elsőre nem ugrana be, hogy ki volt Réber László, akkor javaslom egy Janikovszky Éva, esetleg Lázár Ervin vagy valamelyik Mándy Iván ifjúsági könyv rajzainak felidézését. Na, ugye! Vonalba zárt történetek a székesfehérvári Hetedhét játékmúzeumban. Szívmelengetően.
