1-es parkoló egykor

1-es parkoló egykor

Dátum:

A Baross utcán konflis cammog. Valamikor a XX. század elején. Utasa hátranéz. Vajon mit örökít meg a járda szélén álló fényképész? Egy alföldi település majd eltűnő belvárosát.

A Baross utcán konflis cammog. Valamikor a XX. század elején. Utasa hátranéz. Vajon mit örökít meg a járda szélén álló fényképész? Egy alföldi település majd eltűnő belvárosát.

Eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy ez a kép hol készült. A jobb oldalon sorakozó paloták vezettek nyomra. Az a három, amelyik Szolnokon túlélte a XX. századot. De, hogy Bánóné mit árulhatott a Sütő utcában, nem tudom.

Képzeletben álljunk oda, ahol a száz évvel ezelőtt élt fotós felállította a masináját. Az úgynevezett 1-es parkolójában vagyunk, valahol az egykori MKB, későbbi SZÜV, ma nem is tudom milyen cég kékszínben pompázó székháza előtt. A jobb kezünknél lévő, három hatalmas kirakatablakkal díszített ház már jó ideje nem áll. Pedig szép lehetett, elég csak az boltíves ablakok és a tető között futó díszítésre pillantani.

A Sütő utca sarkán viszont ma is láthatjuk az egykoron megörökített palotát. Igaz, csak a főhomlokzatát. Talán vannak még olyanok, akik emlékeznek arra a 15-16 évvel ezelőtti építkezésre, amikor a palota homlokzata mögül mindent elbontottak, és egy új, modern bankot emeltek oda. Tegyük a szívünkre a kezünket! Lehet, hogy az egykori Postabank bugyraiban sok pénz rossz helyre csordogált, de legalább nekünk, szolnokiaknak is jutott belőle valami. Legalább küllemében megmenekült egy régi épületünk. Mert bizony ennek a helyére is kerülhetett volna egy olyan förmedvény, mint amilyen a Sütő utca másik sarkára sikeredett.

Menjünk tovább! A parkolónak nevet adó 1-es ABC épülete is látható már a képen. Igaz sem a mai portálok, sem a tetőszerkezete nem hasonlít az eredetire, de legalább valami megmaradt belőle. Valaki biztosan tudja, mi volt ennek a szolnoki palotának egykoron a neve, és vajon milyen kereskedésnek adott otthont az a négy utcára nyíló portál. Bizonyítani nem tudom, csak gyanítom, hogy üzletek az első emeleten is lehettek, különben miért kerültek volna oda azok a majdnem földig érő ablakok.

Következik két földszintes épület, amelyeket elsodort a XX. század. A helyükön manapság telefont vásárolhatunk, fölöttük meg jellegtelen irodák húzódnak. Az elbontott épületek után, a Szapáry sarkán viszont ma is látható a következő palota. Sőt, küllemében megszépülve emlékeztet a múltra.

Minden más, amit a képen látunk, mára eltűnt. Ott, ahol a Baross utca egykor húzódott, ma parkoló van, maga az úttest a kép bal oldalán látható épületek helyére került. A bal sarokban látható, földszintes ház talán nem volt túl jelentős, mellette viszont a Szapáry sarkán megmaradt épülethez hasonló, tetszetős palota állt. Homályosan ott van előttünk az úgynevezett Centrum-sarok, a maga földszintes épületeivel, amelyeket – ahogy azt Gulyás Katalin leveléből tudom – valamikor az 1900-as évek elején bontottak el.

Néhány dologra érdemes még egy pillanatot szánnunk. A Sütő utca sarkán, és a kép bal szélén is villanyoszlopok állnak, tehát a belvárosban már volt áramszolgáltatás. Ugyancsak a Sütő utca torkolatánál, az árnyékban egy rácsos csatornafedél látható, ami meg arra utal, hogy valamilyen szinten már a vízelvezetést is megoldották ekkor. És érdemes pár szót a kép előterében látható három facsemetére is szánnunk. Száz éve Szolnokon valamiféle városgondnokság is működött.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egy brigád büszkesége

A Járműjavító ismeretlen brigádjának egykori naplójából került elő egy 1984-re datált fotósorozat a MÁV sporttelepről. Abban az évben nyolc helyen lehetett medencében fürdeni Szolnokon.

Eltűnt házak és tetők

A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.

A Baross utca eleje 1913 körül

A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.

Szolnokon, 1971 nyarán

A szolnoki Sütő és Jászkürt utcák elején, azaz az akkori Beloiannisz úti kereszteződések közelében a hetvenes évek elején készült a Bauer-gyűjteményben található, mellékelt két fotó.