2026.04.9. (csütörtök)

Amiről egy ’73-as naptár mesél

Amiről egy ’73-as naptár mesél

Dátum:

Kordokumentum. Abból az időből, amikor még érdemes volt a tévéket megjavíttatni. Helytörténeti forrás, hiszen arról is árulkodik, hogy 1973-ra már négy ABC-je volt a helyi ÁFÉSZ-nek.

Remélem, született már olyan objektív tanulmány, amely a kártyanaptárak magyarországi születésével, tündöklésével és kihalásával foglalkozik, és választ ad például arra, hogy mikor és miért tűntek el ezek a kisnyomtatványok az életünkből. Mert, akinek már vannak emlékei a hetvenes-nyolcvanas évekből, azok tudják: egy-két kártyanaptár azoknál is kihúzott egy-egy teljes évet, akik nem voltak gyűjtők, azaz a november és a február közötti időszakot nem ezeknek az apró nyomdai termékeknek a csereberélésével töltötték. A kártyanaptárak nemcsak hozzátartoztak az életünkhöz, de kiváló reklámhordozók is voltak, amit jól mutat például a mellékelt, 1973-as kiadvány, ami ráadásul nemcsak kordokumentum, de helytörténeti forrás is.

Kordokumentum, mert olyan időszakból való, amikor egy rádió- vagy tévékészülék komoly értéket képviselt, használatukat hosszú távra tervezték, így meghibásodásuk esetén nem eldobták és lecserélték őket, hanem megjavíttatták. Miként az összes háztartási gépet.

Ám a javíttatás sokáig nem is volt olyan egyszerű, hiszen például a televíziókészülékek gyorsabban terjedtek – az 1957-es párszáz darabtól a hatvanas évek végére jutottunk el az egymillióig –, mint ahogy a szerelők képzése zajlott, illetve a javítóhálózatok kiépültek. Nem véletlen, hogy a javítással foglalkozó országos Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat (Gelka) mellett Szolnokon is több „alternatív” szerelőcég és maszek is megjelent azon a piacon, amit még a nyolcvanas évek végén is nehezen tudtak lefedni. Az, hogy az elsősorban élelmiszer és iparcikk kiskereskedelemmel foglalkozó Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ is létrehozta saját szervizcégét, azt mutatja, érdemes volt tévék- és rádiók javításával foglalkozni. (Mellékszál, hogy a megyei napilap még a nyolcvanas évek végén is „szolgáltatásként” közölte a hétvégén működő szervízek elérhetőségét.)

Ez az 1973-as kártyanaptár a mából nézve azért is kordokumentum, mert a fiatalabbak megnézhetik rajta, szüleik, nagyszüleik korában mely napok voltak pirosbetűs ünnepek. Az újév után majdnem három hónapot kellett várni egy plusz szabadnapra, ami április 4-e, azaz „hazánk felszabadulásának” ünnepe volt. Majd – legalábbis 1973-ban – a húsvét következett, ami mozgóünnep, de a kommunista Magyarországon csak 1958-tól volt szabadnap. Május elsejét követően csak augusztus 20-a volt fizetett ünnep, ám nem Szent Istvánt vagy az államalapítást, hanem az alkotmányt ünnepeltük. Az őszi szezonban pedig november 7. volt piros, azaz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF) évfordulója, amikor a Magyar Televízió élőben közvetítette a moszkvai katonai parádét. A két karácsonyi szabadnap zárta az évet, merthogy a Kádár-korban március 15-e csak az iskolákban volt tanítás mentes nap, pünkösdről szó sem lehetett, október 23-án pedig csupán a fegyveres testületek és a munkásőrök készülődtek, tartva bármiféle 1956-os megemlékezéstől.

A Szolnoki ÁFÉSZ kártyanaptárát természetesen helytörténeti forrásként is érdemes kezelni. Elárulja például, hogy a Várkonyi téri 18 emeletes alá csak utólag épített szolgáltatóházban kapott helyet – az első bérlők egyikeként – a szövetkezet rádió- és televíziószervize. Ami annyira fontos „intézmény” volt, hogy rögtön saját telefonszámot is kapott, ami egyáltalán nem volt természetes egy olyan városban, ahol ekkoriban nagyjából két-háromezren várhattak telefonra.

De érdemes a naptár hátoldalát is jobban megnézni: „Egész évben vásároljon a Jólét, Munkás, Vosztok és Bőség ABC Áruházakban”. Merthogy a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ itt inkább a nagyobb jövedelmet termelő, akkoriban tényleg új ABC áruházait hirdette. A Jólét 1969-ben nyílt meg a „bábaképzővel” szemben. Ezt a nagykórházzal átellenben lévő Munkás követte, aztán pedig a szandai Bőség lett késze. Lehet, hogy tévedek, de e naptár előállításakor – 1972 őszén – a Vosztok ABC még nem működött, ám 1973-ban már vásárolhattak benne a Tallinn városrészben élők. És azt is hozzátehetjük, hogy 1973-ban már épült a helyi ÁFÉSZ ötödik ABC-je is, a kertvárosi Ifjúság.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tényleg az utolsó fahíd

Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.

Az első felgördülésig

A megyeszékhellyé lett Szolokon még nem állt emeletes városháza, de már volt a helyi színügyet gyámolító egylet. Aztán jöttek a Scheftsikek és Fodor Dániel, meg 33 év vágyakozás.

Színes februárok

Évtizedekkel ezelőtt korizni lehetett a csónakázó tavon, jeget vermeltek a Tiszáról és Szolnok volt az ország leghidegebb pontja. Miközben tervek és építkezések is színesítették a híreket.

Álmodozások sora

A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?