A Közünk Szolnokhoz – A Tisza szállóhoz eseményt abból kiindulva szerveztük meg, mert úgy gondoljuk, ez a város attól lesz jóval több, mint egy bejegyzés a lakcímkártyánkon, hogy közünk van, lehet vagy kellene, legyen az itteni történésekhez. Közünk pedig például úgy is lehet, hogy a bennünket érdeklő helyi ügyekről ismereteket szerzünk, azokról közösen beszélgetünk és gondolkodunk. Személyesen is úgy vélem, hogy ez utóbbiakat csak a világhálón, a fotelforradalmárok magányos kinyilatkoztatásaival nem lehet megtenni, és bár mostanában az a trendi, ha mindenkinek, mindenről véleménye van, és mindenhez hozzászól, talán érdemes visszatérni ahhoz a kályhához, amely szerint a tájékozottság tehet valakit magabiztossá. A Közünk Szolnokhoz első összejövetelét azért is szerveztük meg, hogy ne csak a „vakvilágban” beszéljünk és ötleteljünk egy bennünket foglalkoztató témáról, hanem ismereteket is szerezve próbáljunk véleményt alkotni, vagy gondolkodni.

A Tisza szálló létrejöttéről szóló saját előadásomat most nem ismertetném, hiszen az elmúlt 16 évben rengeteget írtam az épületről, illetve szeptember közepén az Élő BlogSzolnok Anno előadásban hosszabban is mesélek majd róla. Azt azonban talán érdemes idefűzni, hogy a Tisza szállót nem közadakozásból vagy a helyi befektetők pénzösszedobásával építették – mint nyilvános eseményen ez elhangzott –, hanem az úgynevezett Speyer-kölcsönből hozta tető alá a város. Tehát a Tisza szálló eleve a szolnokiak pénzéből – hiszen a kölcsönt elődeink visszafizették – született, éppen száz évvel ezelőtt, egyébként részben azért is, hogy a város saját vállalkozói bevétellel is rendelkezzen.

Ennek fényében számomra rendkívül érdekes volt Massay-Kiss Andrea újságíró előadását hallgatni, aki felelevenítette a kilencvenes évek privatizációját – amikor lényegében az ott dolgozók egy csoportja vette meg a szállodát és a fürdőt –, és annak árnyoldalait, ami szerinte a mai állapotnak is megágyazott. Az Átlátszó 2017-es cikkére hivatkozva bemutatta azt is, hogy miként függhet össze a Túró Rudi tervezett kínai bevezetése és a Tisza szálló megvásárlása, illetve beszélt arról is, hogy lényegében egy kibogozhatatlan tulajdonosi háló birtokolja a 2028-ban százéves épületet. Persze nem kevésbé megdöbbentő az sem, hogy közüzemi díjhátralékból 350 milliós tartozást halmozhatott fel a szálló és a mögötte lévő tulajdonosi kör, miközben egy magánszemélynél pár tízezer forintos fizetési elmaradás is a mérőórák leszerelését hozza magával.

Horváth Zoltán üzletfejlesztési tanácsadó személyes tapasztalatait osztotta meg a TESZ székház nagytermének közönségével, mivel az elmúlt hónapokban két alkalommal is járt reménybeli befektetők társaságában az épületben. Állítása szerint, bár az ágyak gyönyörűen be vannak vetve, a szobákat inkább a madárürülék és madártetemek jellemzik, az egykori törökfürdő zuhanyzójában pedig még ott állnak a vendégmunkások emeletes ágyai. Horváth Zoltán szerint belülről rosszabb állapotban van az épület, mint kívülről, aminek új pályára állítását leginkább a kusza tulajdoni viszonyok akadályozzák. Mint mondta, nagyon szeretné tudni, a választás előtt mire alapozva jelentette be Berkó Attila a szálloda megmentését, kivel, kikkel tudtak tárgyalni a leggazdagabb magyar érdekkörébe tartozó lánc munkatársai. Az üzletfejlesztési tanácsadó beszélt arról is, hogy a fürdőhöz elengedhetetlen gyógyvíz újbóli „beindítása”, a jelenlegi épület rendbetétel is több milliárd forintot igényelne, és 33 szobával a hotel nem lenne rentábilis. Véleménye szerint a Tisza szálló csak akkor lenne jó befektetés, ha a kertje és a Verseghy park felé megvalósulna egy olyan bővítés, ami nemcsak mélygarázsokat, de plusz 55 szobát is eredményezne. Igaz, mindez nagyjából 50 milliárd forintot igényelne, ami 25-30 év alatt térülhetne meg.

A Közünk Szolnokhoz – A Tisza szállóhoz előadásai után Tóth Ági, az Aktív Rádió műsorvezetője Falusi Jánost, a tiszaligeti Garden Hotel vezetőjét kérdezte, aki maga is a Tisza szállóban kezdte a pályáját, tanulta a mesterségét. A szakember a legnagyobb problémának azt látja, hogy a hozzájuk érkező vendégeknek nem tudnak fél napnál hosszabb, szolnoki programokat ajánlani, nincs 400 méter vállalható közterület a városban, miközben az elmúlt másfél évtizedben mindenféle koncepciók születtek, városházi osztályok működtek, és milliárdok mentek el, például a vártoronyra. A nyíltan fogalmazó szállodavezető beszélt arról is, hogy ilyen körülmények között csoda az ő 60% körüli kihasználtságuk, amin a torzóba maradt Tiszakavics szálloda nem segített, hanem rontott volna. Legmeglepő kijelentése azonban az volt, amikor arról beszélt, hogy valamikor 2015 környékén az előző polgármester azzal hívta fel őket, hogy vegyék át a Tisza szálló működtetését. Azt csak nézői minőségemben kérdezném, hogy erre milyen alapon tehetett javaslatot az előző városvezető?

Érdekesek voltak a közönségszavazás eredményei is, hiszen a Szolnokról és környékéről érkezők leginkább a Tisza szálló éttermi szolgáltatásait vették korábban igénybe, és maguk sem töltenek túl sok vendégéjszakát Szolnokhoz hasonló településeken. De tanulságos volt az is, hogy a válaszolók nem hisznek abban, hogy az épület a 100. születésnapjára nemhogy megújulhat, de esetleg a felújítása elkezdődhet. Ugyanakkor érdemes lenne a továbbiakban arról is beszélgetni, hogy a jelenlevők hajlandóak lennének az épület szálloda funkcióját elengedni, ha az végre megmenekülhetne.

Összességében a másfél órás program végére leginkább az derült ki, hogy a Tisza szálló nem önmagában probléma, hiszen hotelként csak akkor lehetne rentábilisan működtetni, ha Szolnokon valódi, több éjszakás turizmus lenne. Az egyik megszólaló kiemelte, csak az étterem, a fagyizó és esetleg a Kistisza tenné nyereségessé az épület működtetését, a Tisza szálló csak komoly beruházás, férőhely- és szolgáltatásbővítés után, egy értelmezhető szolnoki turizmus mellett lehetne nyereséges.