– Hogyan születik egy ilyen darab?

– Tavaly, amikor az Abonyi Vándorszínházzal levettük műsorról az általam rendezett Piros Mauritius című darabot, akkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha legközelebb nem kész műből születne előadás, hanem írnék valamit nekik. Ismerték az írásaimat, a legtöbben már játszottak a korábbi rendezéseimben, úgyhogy nem volt légből kapott az ötlet. Végül nemcsak nekik, de róluk is született az új darab. A legtöbb szereplőt ugyanis jó ideje ismerem, tudom, ki szeret énekelni, futkosni és intézkedni, ki az, aki kicsit hisztisebb vagy zsörtölődősebb. És van a társulatban két férfi színész, akiknek eltérő a tempója, a karaktere, kicsit olyanok, mint Stan és Pan vagy Asterix és Obelix, és akikre elkezdhettem építeni a darabot.

– Mióta zajlanak a próbák?

– Tapasztalat, hogy egy új darabhoz nekünk olyan ötven próba kell. Illetve, soha nem kezdünk új darabba tréning nélkül, ami ebben az esetben tavaly tavasszal indult. Közben pedig már jegyzeteltem, kezdett kialakulni, hogy kinek, milyen szerepet szánok, hogy kicsit mesebeli lesz a történetünk szerelemmel és vágyódással. Mivel fontosnak tartom, hogy a színháznak mindig legyen valami küldetése, reagáljon valamilyen aktuális társadalmi problémára, tudtam, hogy itt ez a kábítószer lesz. Tavaly szeptember 15-én tartottuk az olvasópróbát, és eredetileg úgy terveztük, hogy már májusban megtartjuk a bemutatót, de hát az abonyi művelődési ház elégé be van táblázva, csak idén szeptember 5-ére tudtuk megkapni a színháztermet.

– Mekkora a társulat, és hogyan szerveződött?

– Abonyban több színtársulat működik, ezért sem egyszerű a művelődési házban már a próbákra is helyet és időpontot kapni. A legrégebbi a Nagyabonyi Színkör, ahol már az ötödik generáció játszik. De ott van az idén tízéves Parázs és a főleg fiatalokból álló, zenés darabokat bemutató Falka is. Mi 2022-ben Góré Kamaraszínházként indultunk, és miután a település hozzájárult a névhasználathoz, Abonyi Vándorszínház lettünk. A Tévedések végjátékában tizennyolc szereplő van, a legfiatalabb 14, a legidősebb pedig 77 éves, és az átlag valahol 45 év körül lehet. Mindig azt szoktam mondani, hogy mindenkinek legyen az első a munka, aztán következzen a család, és utána jöjjön a társulat, mert ez kell ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni, vagy éppen, beugorjon valaki, ha a másik nem ér rá.

– Honnan kerül díszlet, jelmez, hangosítás, világosítás?

– Egyrészt használhatjuk a művelődési ház technikáját, de mondjuk, világosítót most Pestről hívtunk a bemutatóhoz. Jelmezeket veszünk, otthonról hozunk, átalakítunk, ahogy díszleteket és kellékeket is. Teljesen természetes, hogy a színpadon lévő ez egyik párnát én hoztam el a lakásomból.

– Mi tartja össze a társulatot? Miért vállalják, hogy hetente próbálnak, szöveget tanulnak, ha kell, ruhát varrnak, aztán meg utaznak és játszanak?

– Szerintem a legfontosabb a valahová tartozás igénye. Olyan összetartó erő van közöttünk, hogy azt mondjuk: jó együtt. Ez kell ahhoz, hogy a szövegtanulási gondokkal, az előadással járó stresszel együtt is megérje, és szívesen jöjjenek, élvezzék a próbát, a kínlódást, amivel egy darab születése jár.

– És téged mi hajt? Talán elárulhatjuk a korodat is.

– Igen, én vagyok a társulat legidősebb tagja, a 78. évemet taposom. És biztos, hogy ez tart fitten. Mert éjszaka, amikor felébredek, már azon jár az agyam, hogy az aktuális darabban éppen mit kellene másként csinálni, honnan lesz jelmez, mit változtassunk a szövegen. Nekem is fontos, hogy tartozzak valahová. Imádom ezeket az embereket. És jó, hogy nem sorozatokat nézek, nem otthon ülök, hanem kimozdulok, dolgom van, jár az agyam.

– Hogyan kezdődött?

– Biztos, hogy mindig bennem volt a színház, a rendezés iránti vonzódás. Negyedszázadot töltöttem nevelőként gyermekotthonban, ahol mindig szerveztem, rendeztem valamilyen szereplést, fellépést. Aztán, amikor nyugdíjba mentem, elkezdtem dolgozni egy lelkisegélyszolgálatnál, ahol egyszer az egyik kollégám mondta, hogy rohan, mert próbája lesz a Híd Senior társulatban. Vele tartottam. Ez 2012-ben volt. Azóta játszottam 15-16 előadásban, többek között az általad írt Hagyatékban, ami 21 alkalommal ment és nagyon szerettük. A mostani Tévedések végjátéka a negyedik rendezésem, és az első olyan, amiben nem játszom.

– Szeptember 5-én, szombaton 18 órakor premier az abonyi művelődési ház színháztermében. Mi lesz utána?

– A legfontosabb, hogy aki eljön a Tévedések végjátéka premierjére, az a végén úgy álljon fel, hogy megérte megnézni. Soha sem egy alkalom miatt születnek a darabjaink, már szervezzük a következő előadásokat. Remélem, ugyanúgy eljuthatunk ezzel is a környék művelődési házaiba, mint a korábbiakkal. A premier után azonban egy kicsit kifújjuk magunkat, én biztos, hogy utazok a másik szerelmemhez, a tengerhez. De közben már biztos, hogy elkezdek gondolkodni a következő bemutatón.