Hetven évvel ezelőtt elsősorban az akkor Ságvári Endréről elnevezett, korábban nem létező utcában zajlottak lakásépítések Szolnokon, de azért néhány – ugyancsak máig hatással lévő – kulturális beruházás is elindult. A még csak Ságvári út Tiszához közelebbi szakaszán – az összeköttetés ekkor még nem volt meg –, azaz a korábbi és mai Szapáry úton például elkezdődött az úgynevezett szakszervezeti művelődési központ építése. Az utcafronton lévő irodaház ekkor már állt, amihez 2 millió forintból 400 személyes kultúrházat illesztettek. Igaz, ez csak 1959-re készült el, de majdnem hat évtizeden keresztül szolgálta Szolnokot. Ságvári, szakszervezeti vagy éppen Borostyán művelődési házként emlékezhetünk rá, miközben 1979-ig a megyei művelődési központ is itt működött. A Belvárosi templom egykori kertjébe felépített szabadtéri színpad nem volt ennyire szerencsés, pedig annak a története is 1956 nyarán kezdődött.

Ugyancsak azon a nyáron született döntés arról, hogy a háborúban megrongálódott Szolnoki Művésztelepet, ami a megelőző három évben a Közlekedési Műszaki Egyetem kollégiumaként funkcionált, felújítják és visszaadják a képzőművészeknek. Ez minden bizonnyal azt követően történt, hogy letettek a szabadtéri színpad odaépítéséről. Mindenesetre a megyei tanács meglehetősen gyorsan intézkedett, mert 1956 júliusában el is kezdődött hat műteremlakás kialakítása. Azt nem tudom, mennyire hiányoztak innen azok a téglák, amiket az Áchim úti iskola úttörői a művésztelep területén gyűjtöttek, az azonban biztos, hogy a frissen kijelölt „tiszaligeti” úttörővároshoz ők adományozták a legtöbb ilyen építőanyagot. Egyébként ekkor ötezer iskolás volt a városban, akiknek száma korábban évről-évre 200 fővel növekedett, így jól jött az úgynevezett eresztőhalmi tanyasi iskola felújítása és a Varga tornatermének 400 ezer forintba kerülő renoválása is.

Ha egy évtizeddel későbbre ugrunk a város történetében, azt láthatjuk, hogy Szolnok lakossága 1966-ban már meghaladta a 60 ezret, akik közül 22 ezren 1949 után lettek szolnokivá, akikhez napközben 9 ezer bejáró csatlakozott. Ez azt is jelentette, hogy akkoriban a fókusz a lakásépítésre került, aminek egyik centruma a néhai Vöröscsillag, azaz a mai Városmajor út környéke, pontosabban a későbbi Tallinn városrész volt. Egy jelentés szerint fél évtized alatt majdnem 3000 lakás épült Szolnokon, amit 1966 és 1970 között nagyjából kettőezerrel szándékoztak megfejelni, elsősorban a Mátyás király út környéki és a Zagyva-parti lakótelep beruházásai révén.

Ugyanakkor látszott, hogy csak társas- vagy blokkházakkal nem lesz kielégíthető minden igény, így elkezdték ösztönözni a Szolnokhoz visszatért Szandaszőlősön, az akkor még másmilyennek álmodott Kisgyep és a Sashalmi út környékén a családi házas építkezést. Az Almási-Kertváros rendezésétől azt várták, hogy ott 400 építési telek lesz kialakítható. Mindezekkel függhetett össze, hogy a városi tanács ekkor határozott arról, hogy a Kertváros Szolnok XI., Szandaszőlős – a hozzá tartozó Kocsorossal és Rokkantföldekkel – a XII., a déli iparterület pedig a XIII. kerülete legyen. Ennél tartósabb döntésnek bizonyult a Tiszaliget „főútjának” Liget sétányra keresztelése.

A közcélú beruházások közül egyértelműen Szolnok első fedett uszodájának az építését kell kiemelnünk, ami 1966 nyarán már javában zajlott. (Ennek képe a címlapon.) A Damjanich uszoda tetején lelátóval épített 33 méteres fedett medencéje nem egészen négy évtizedig szolgálta a szolnokiakat, különleges hangulatot kölcsönözve az akkor Marx nevét viselő parknak. E beruházás fontos része volt egyébként, hogy új termálkutat is fúrtak a strand területén, mivel a Tisza szálló kútja elapadóban volt. És, hogy teljes legyen a korabeli „sportberuházások” sora, érdemes megemlíteni a Magyar Honvédelmi Szövetség új irodaházának építését is, ami ugyancsak 1966 nyarán zajlott az akkori Május 1. és Madách utcák között, a Beloianniszról elnevezett mai Baross utcában.

Talán semmi meglepő nincs abban, hogy bár 1976 nyarán már egy évvel voltunk Szolnok első írásos említésének 900. évfordulója után, de még javában zajlottak azok a beruházások, amiket a kollektív emlékezet a jubileumhoz köt. A vasútállomás előterében, a Jubileumi téren, az ívházak lábánál még épült az üzletsor – ahol később a bizományi és a katonai ruházati bolt is helyet kapott –, amelyek elkészültét akkor ugyanúgy a következő évre ígérték, mint a vasutasok klubjáét. Ennél jobban állt a Kossuth tér utolsó nagy beruházása, a Hubay út fölé belógó TB-székház, aminek építését 1974-ben kezdték, de 1976 augusztusában átadták.

Ebbe a sorba illik az Ady Endre úti buszpályaudvar beruházása, amihez a megye települései is hozzájárultak, és bár 1975-re kellett volna elkészülnie, csak ötven évvel ezelőtt adták át. Miközben 1976. május végétől már fogadott járatokat, a hangosbemondók csak júliusban kezdtek működni, miként a váróterem bútorait is csak az utolsó pillanatban szállították le. Nem messze innen ekkoriban emelték helyére a leendő Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – ma Aba-Novák – tartópillérjeit, igaz, majd nem 1978-ra csak 1979-re készültek el vele. Viszont az azzal szinte egybeépült Centrum áruház, a maga 1400 négyzetméteres eladóterével és Szolnok első mozgólépcsőjével, elkészült. Így döntés születhetett a piacnál lévő Centrum pavilon 1200 adagos étteremmé alakításáról, illetve az úgynevezett Centrum sarok elbontásáról, ami azonban csak öt évvel később kezdődött el.

Ehhez a rengeteg építkezéshez rengeteg munkás is kellett, akiknek a többsége azonban nem szolnoki volt. Elhelyezésükre kezdték építeni a Tisza parton az Állami Építőipari Vállalat tízemeletes, panel munkásszállóját. A 400 személyesre tervezett, a hozzá kapcsolódó földszintes szárnyban könyvtárral, előadóteremmel és étkezővel is ellátott szálló annak idején 47 millió forintba került. Az biztos, hogy a Ságvári – ma Fiumei – és a Tallinn városrészi általános iskolák bővítésén dolgozó munkások még nem itt laktak, hiszen a gyarapodó lélekszámú város két oktatási intézményének a beruházása 1976 nyarán készült el. És ugyancsak öt évtizeddel ezelőtt számolhatott be a megyei napilap a nemzetközi versenyek tartására alkalmas evezőspálya átadásáról is, ahol felavatták a háromszintes versenytornyot és a 7-800 néző fogadására alkalmas lelátót. Az Evezős csárda építése pedig gőzerővel folyt.