Úgy tűnik, a politikusaink a jövőben sem akarják az indokolatlan mosolyt lehervasztani reménybeli választóik arcáról. Legalábbis én nem találkoztam egyetlen olyan megnyilatkozással sem a részükről, amelyik felhívta volna a szolnoki vasútállomás felújításáról szóló hírek után virtuálisan pezsgőt bontók figyelmét, hogy bár 48 milliárd forint rengeteg pénz, de ez csak az első, nem túl látványos lépésre lesz elég. A néhány héttel ezelőtt bejelentett, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Programból megvalósuló, Szolnok közel kétévnyi költségvetésével azonos összegű beruházásból ugyanis csak a vállalhatatlan állapotú fővágányokat – tehát nem az összes sínpárt – és az ezekhez kapcsolódó váltókat cserélik ki, hogy legalább egy kicsit gyorsabban haladhassanak errefelé a vonatok, mint az állomás 1857-es átadásakor.

Minden további beruházásról az illetékesek egyelőre csak nagyon-nagyon feltételes módban nyilatkoztak, tehát a peronok, az aluljáró és az állomásépület felújítása – azaz legalább a balkáni színvonal elérése – évek múlva, legjobb esetben is 2030-ra történhet meg. És ezt az sem befolyásolja, hogy 2006-ban jelentek meg az első hírek a szolnoki vasútállomás korszerűsítéséről, 2012 óta pedig az előző polgármester ciklikusan haknizott a felújítás „jó hírével”. Sok mindenre futotta, erre nem (sem).

Mondhatnám, hogy ne keseredjünk el. Az állomásépület felújításáig előttünk lévő minimum 3-4 évet ugyanis akár arra is használhatnánk, hogy szolnoki szemmel, igényekkel kitaláljuk, mire is szeretnénk használni a hatalmas épületet, és miként újítanánk meg a környékét és az előtte lévő Jubileumi teret úgy, hogy az az egész várost, sőt a környező településeket is szolgálja. Magyarul, még mindig előttünk egy óriási lehetőség – egyben a jövővel szembeni felelősség is –, amivel az elmúlt 20 év helyi politikusai és politikai közösségei nem tudtak élni. Az eredmények alapján (az eredmény negatív előjelű is lehet) talán azért, mert képtelenek voltak felfogni, hogy a MÁV és a magyar állam csak a tulajdonában lévő ingatlanokon fog felújítást végezni, a körülötte lévő telkeken nem, sőt azokról gondolkodni sem akar. Továbbá a központi hatalomtól rettegő és/vagy nulla fővárosi lobbierővel bíró helyi képviselők odáig sem jutottak el, hogy bár az érintett ingatlanok állami telkeken vannak, de Szolnokon állnak, sőt a szolnokiak is adófizető polgárai ennek az államnak, akiknek így igenis közük van ahhoz, mi történik a városukban. Főleg, ha annak hatásai egy adott ingatlanon kívül is érződik, sőt évtizedekre meghatározzák lakóhelyüket. Mert ugye abban is biztosak lehetünk, hogy ha a következő 3-5 évben megtörténik a szolnoki vasútállomás felújítása, akkor legfeljebb a 21. század utolsó évtizedében történik majd újra ilyesmi.

Szerintem nem kell ahhoz se választott képviselőnek, se egyetemi professzornak lenni, hogy belássuk, miként az 1975-ben átadott szolnoki vasútállomás és környéke megváltoztatta a város szerkezetét, átrajzolta közlekedési infrastruktúráját, alakította a helyiek szokásait, ráadásul Szolnok egyik kapuját hozta létre, minden felújítás, átalakítás ugyanezt fogja tenni. Tehát a legnagyobb bűn, amit a szolnoki vasútállomás felújítására várva elkövethetünk, hogy nem kezdünk a saját házunk táján álmodni, gondolkodni, tervezni, terveket készíteni, azokért lobbizni, és saját vagy bevonható erőforrásokat keresni és e célra becsatornázni. Mert annál nagyobb blamát – pontosítok: történelmi bűnt – nehéz elképzelni, minthogy mondjuk, 2030-ra tényleg tokkal-vonóval megújul a szolnoki vasútállomás, csak éppen a korszerűtlen, pusztuló Jubileumi téren áll, ráadásul a helyiségei is kihasználatlanok lesznek, és pár év alatt újra lepusztul az egész.

Pezsgőzés helyett inkább találjuk ki a Jubileumi teret! A parkolás ma katasztrofális. A helyi és helyközi buszok mozgása és tárolása korszerűtlen, egy modern vasútállomáshoz nem illeszkedő. A kerékpáros forgalom és a kerékpártárolás ugyanúgy kitalálatlan, mint a gyalogosok terei. Hogy olyan „apróságokról” már ne is beszéljünk, mint a klímaváltozás kihívásaira való felkészülés. És mit lehetne kezdeni egy más elvárásokra tervezett utasforgalmi épülettel és postával? Az érthetetlenül hatalmas és üres környékbeli ingatlanokkal? Egyáltalán az egész Jubileumi térrel és környékével, sőt a sínek túloldalán lévő területekkel?

A magam részéről azt gondolom, hogy mindet a vonaton utazókat és a környéken élőket, de a Széchenyi lakótelepen vagy Szanda legtávolabbi utcáján lakókat is érinti. Sok fontos, megoldásra váró probléma van Szolnokon. Dehogy a vasútrekonstrukcióhoz kapcsolódóan a Jubileumi tér környékének a megújításánál égetőbb és hosszú távú hatásokkal bíró kevés, az bizonyos. Az elmúlt évek mulasztásai alapján nagyon szomorú lenne, ha nem fognánk, hogy ezt a munkát helyettünk senki nem fogja elvégezni, ez csak a szolnokiaknak fontos. És távolról nem is érthető.