Mert lassan ez az utolsó esélyünk, hogy a szakképzett és diplomás emberek ne fogják a sátorfájukat, és költözzenek külföldre.

Az alig fél éve operált beteg kontroll miatt hívja a kórházat, azt az orvost keresi, aki vizsgálta, műtötte, mindent tud a betegségéről, és akivel abban maradtak, hogy néhány hónap múlva újra találkoznak. A kórházi osztály asszisztense tárgyszerűen közli, hogy a doktor úr Norvégiába költözött, keressen magának másik orvos, vagy röpke pár hónap múlvára tud esetleg időpontot adni.

A lassan két évtizede a szakmájában lévő rádióriporter, akinek a hangját a fél ország ismeri, és minden létező elismerést megkapott már, kiábrándulva a közmédia körüli cirkusz miatt, Londonba utazik egy régi ismerőséhez. Az ismerős éppen a brit főváros egyik kellemes negyedében nyit kávézót, ahol jól jön a mindig mosolygós, talpraesett hölgy segítsége. Nem keres többet felszolgálóként ott, mint itthon, de egyértelmű, mi zajlik körülötte és nem függ politikai pitiánerektől. Kint marad.

A két érettségiző osztályban érettségi tantárgyakat oktató tanárnő november közepén bejelenti, hogy december első napjaiban kilép. Évtizedeket töltött a katedrán, a kollégáival és a diákokkal se volt soha semmi gondja. Évek óta munkanélküli, diplomás férje azonban Ausztria másik végében kapott munkát. A két gyereke már évek óta külföldön dolgozik, miért maradjon? Tudja, hogy iszonyatos terhet akaszt a kollégái nyakába, de az itteni kilátástalanságnál egy fokkal jobb a kinti ismeretlen, de biztos.

Ahogy ez kiderül, a fiatal testnevelő is szólásra emelkedik. Januárban őt se várják. Már mindent pénzé tettek, a kisiskolás gyerekeket is felkészítették az új évvel rájuk köszöntő angliai életre. Két pedagógusi fizetésből, két gyerekkel kilátástalan a maradás.

És ez csak két hét négy története.

Persze, lehet háborogni, hogy hol a hazaszeretet, meg a mi pénzünkből tanultak, és egyébként is kik hagyják el először a süllyedő hajót. Meg lehet idézni a tizedest, akinek Gálfi Eduárd a genfi egyezményre próbált hivatkozni: ?Majd Genfben Edukám!?. És lehet ellenzéki, meg kormánypárti frázisokkal dagasztani a mocsarat, miközben nem másfél millió koldus tántorog ki Amerikába, mint száz éve, hanem a szürkeállomány. Akik nagyon fognak hiányozni – vagy már most hiányoznak – az oktatásból, az egészségügyből, a kutatásból, és még ki tudja, honnan.

Valami nagy-nagy asztalt kellene végre keresni, ami mellé le lehet ülni, gondolkodni. Mert ugye az angolok állva gondolkodnak, a németek ülve, mi meg mindig utána. És nagyon utána kezd lenni!