2025.10.22. (szerda)

Fejlesztések a Tisza Moziban

Fejlesztések a Tisza Moziban

Dátum:

Megújult a Tisza Mozi nagytermének vetítőgépe, aminek köszönhetően a jövőben 3D-s alkotásokat is vetíthet a filmszínház. A szemet kevésbé fárasztó, jobb képminőség és a hozzá kapcsolódó modern hangtechnikának köszönhetően a jövőben premierfilmeket is játszhat a mozi. Demeter Istvánnal beszélgettünk.

– A hónap elején néhány napig zárva volt a mozi. Mi zajlott odabent?

– Összességében 22,5 millió forintos felújítást tudtunk megvalósítani, köszönhetően annak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumától 11, a Nemzeti Kulturális Alaptól 3,3, a várostól pedig 7,5 millió forintot kaptunk. Ebből részben mozigépet cseréltünk, részben javítottunk a hangtechnikánkon, de a padozat felújítására, a villamoshálózat javítására, festésre, sőt a gépház rendbetételére is futotta. Ez utóbbi már nagyon aktuális volt, hiszen a korábbi felújítások során az mindig kimaradt, így legalább 30-40 éve nem lett felújítva.

– Mikor volt a legutóbbi felújítás?

– Jelentős felújítás 8 évvel ezelőtt volt. Viszont 2008-ban beszereztünk egy vetítőgépet, aminek a technikája mára zsákutca lett, azaz a forgalmazóktól már nem nagyon lehetett filmet kapni hozzá.

– Milyen az új technika?

– Egy olyan modern, digitális vetítőt sikerült beszereznünk, amely 3D-s filmek vetítésére is alkalmas. Ehhez került egy komoly szerver, amin rengeteg filmet tárolhatunk, illetve egy olyan távfelügyeleti rendszer, amelynek segítségével akár otthonról is be tudom állítani a vetítési programot, illetve, aminek köszönhetően máshonnan is elvégezhetők kisebb javítások a gépen. Ennek a beépítéséhez azonban el kellett távolítanunk az egyik 35 mm-es gépünket, de a B-teremben továbbra is működni fog egy.

– Az új technikából mit fog észrevenni a néző?

– Nyugodtan mondhatom, hogy ez a technika meghaladja a plázákban használt rendszereket. Régóta vagyok a szakmában, de magam is elképedek, hogy milyen gyönyörűek a vetített képek. Ez a 3D-nek az aktív szemüveges változata, ami azt jelenti, hogy sokkal kisebb a fényveszteség, amitől jobb a képminőség, így kevésbé fárasztja a szemet.

– Az új technika mennyiben befolyásolja a műsorrendet?

– Voltak olyan filmek, amiket a technikai hiányosságaink miatt eddig egyszerűen nem tudtunk játszani. Például a Nejem, nőm, csajom decemberben bemutatott magyar filmet, amit az új gép avatása után azonnal műsorra tűzünk. A premierfilmekre se kell ezentúl heteket-hónapokat várnunk, így a hétvégén már az Anna Kareninát is láthatja nálunk a közönség.

– Az ilyesmi mindig jegyáremeléssel szokott járni?

– Nálunk nem fog. Marad a 790 forintos ár, ami csak akkor lesz egy százassal drágább, ha mondjuk, vendégeket hívunk egy film bemutatójára. Ilyen lesz például a Die Hard bemutatója február 21-én, amin vendégünk lesz Árpa Attila és Végső Sándor, a szolnoki katonai helikopter pilótája. De nálunk a 3D-s szemüvegekért se kell fizetni, igaz, haza se lehet vinni azokat. Mondjuk, nem is érdemes, hiszen a mi szemüvegeink nem használhatók a plázában, és az ott vásároltakkal se érdemes nálunk próbálkozni.

– Számít arra, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több nézője lesz a mozinak?

– Azokban a mozikban, ahol az elmúlt időszakban hasonló fejlesztéseket hajtottak végre, a számok azt mutatják, három-ötszörösére nőtt a látogatók száma. Remélem, nálunk is így lesz. Azt persze még nem tudom, hogy a régi nézők szoknak vissza a Tisza Moziba, avagy újakat sikerül megnyernünk, de ez majd kiderül az első vetítések után.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

„Nem az én, az alkotás a fontos”

Kádár-Csomor Gábor 44 anzix – tollrajzok Szolnokról című kiállítása október 3-tól látható az Agórában. A „Széchenyipiros” rajztanárával Szolnokról és diákjairól is beszélgettünk.

Szolnoki faitató

Molnár Róbertet rádiókból, rendezvények konferálójaként és zenészként is ismerhetik, miközben lelkes természetvédő is. Idén nyáron pedig elindította a Szolnoki Faitatók csoportot.

Kicsi színház, nagy kihívás

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) 33 év után érkezik újra Szolnokra. Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója azt szeretné, ha a következő hét a szakmának és a közönségnek is szólna, miközben a város 950 éves jubileumának is kiemelkedő eseménye lenne.

Volt, hogy megkönnyezték

A Szolnok TV három munkatársa készítette azt a dialízisről és transzplantációról szóló dokumentumfilmet, amelyet február 12-én a Tisza moziban láthat először a közönség. Kárpáti Zoltán vágó, Mácsai Gábor operatőr és Skultéty József szerkesztő-riporter 2023 elején kezdett dolgozni a filmen.