Amikor elindul az intercity Szolnokról Budapest irányába, tudom, hogy vagy a Pletykafalu végéig sikerül letöltenem a leveleimet, vagy legközelebb Cegléd határában lesz valami eredmény. Bent az állomás területén még nagyjából hasít a világháló, ám Szolnokot elhagyva olyan, mintha egy másik világba csöppennénk, vagy minimum éveket repülnénk vissza az időben.
Először azt hittem, a mobilnetemben és az eszközeimben lehet valami hiba, de rá kellett, jöjjek, hogy nem. Egyrészt a két nagy szolgáltató között cserét végrehajtva sem javult a helyzet. Másrészt nemcsak netezni, de normálisan telefonálni sem lehet az Alföld közepén. Harmadrészt meg pontosan látható és hallható a vonaton, hogy az utasok többsége hasonló módon kínlódik. Aki például telefonálni próbál, az előbb utóbb reménytelenül hallózni kezd, aki meg netezne, az lemondóan csukja be a gépét. Miközben gondolom, nekik is felrémlik az a sok blabla, amit az előfizetéskor a „szolgáltatók” lenyomnak, meg a színes Magyarország térképek, amelyek szerint olyan hálózatok fednek le bennünket, hogy az alá már a napfény se jut be.
És Ceglédet elhagyva sem jobb a helyzet. Sőt, Ceglédberceltől Ferihegyig egyenesen reménytelen. A két régi nagy szolgáltató telefonjai használhatatlanok, vagy alig van rajtuk vétel, a netezés meg kizárt vagy olyan a sebessége, mint a betárcsázós hőskorban. Komolyan, az első saját netem 1999-ben gyorsabb volt kábelen, igaz, nem is fizettem érte ennyit.
Mivel javíthatatlan optimista vagyok, egy ideig arra is gyanakodtam, hogy csak a vasúti sínek mellett ilyen gyalázatos a honi mobilnet helyzet. Nem értek hozzá, ezért simán bemagyarázhatták volna nekem, hogy a nagyfeszültségű vezetékek meg a sok vas miatt természetes a tapasztalt probléma. Ám a 4-es úton Cegléd után pontosan ugyanígy butul le az okostelefon a nyolcvanas évek postai telefonközpontjának színvonalára: süket, nem válaszol. Komolyan, kezdem sajnálni azokat az embereket, akik nem valami nagyobb településen élnek. Azoknak a normálisan működő mobilhálózat olyan csoda lehet, mint nekünk volt a nyugati autó a hetvenes években.
Persze, lehetne azt mondani, hogy régen se volt jobb a net, mégis kibírtuk. Meg, hogy vagy utazunk, vagy netezünk. És van ezeknél nagyobb probléma is. Én meg azt mondom, hogy ha már egy kazal pénzt összedobunk ezeknek a társaságoknak, akik ráadásul egy kisebb boglya zsetont a folyamatos hülyítésünkre költenek a reklámjaikkal, plusz sok forintocskával járulunk hozzá a tulajdonosok jólétéhez, akkor az lenne a minimum, hogy azt nyújtják, ami ígérnek. Nem az üzleteik környékén, nem a belvárosokban, hanem mindenütt. Merthogy a mobil – legyen telefon vagy net – helyváltoztatást feltételez. Plusz a normális hálózat ma már olyan alap, mint száz éve a telefonközpont egy városban.
Szóval, én lemondanék a hülyítésemről a valóban a működő netért cserében. Amit a magam részéről nem kiváltságnak és kegynek, hanem viszonylag drágán vásárolt szolgáltatásnak tekintek. És még akkor is elvárom a normális kiszolgálást, ha csak hárman harácsolnak jelenleg a piacon.