Bevallom, féltem kicsit, hogy a szolnoki S. Ö. R. a lassan negyedszázados Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr és Gáspár András által játszott előadás reprodukciója lesz. Mert egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ebből a látszólagos rögtönzés-özönből, miként lehet egyedit, pláne helyit varázsolni. Pontosabban fogalmazva: meghaladható-e az a klasszikus, amire a kilencvenes évek elején, amikor a szolnoki HEMO színpadán játszották, nem lehetett beférni. És ami azóta is fut a fővárosban, ráadásul éppen tavaly ilyenkor jelent meg DVD-n.

Nyugodt szívvel ki merem jelenteni: Molnár László rendezőnek és a három, szerepében lubickoló színésznek – Harna Péter, Ónodi Gábor és Mészáros István – köszönhetően, ez minden képzeletet felülmúló módon sikerült.

A szolnoki előadásban, hála az égnek, nem jelenik meg a szerepét nem tudó, az előadást megúszni akaró színész figurája. Viszont helyi poénnal nyit, miszerint ők hárman csak azért próbálnak minden Shakespeare művet egy este eljátszani, mert nem fértek bele a Cabaret című darabba. (Ha így volt, ha nem, nézőként így jártunk jól.) Ugyancsak nincs túlpörögve az a szál, hogy egyetlen előadásba kell belegyömöszölni az angol klasszikus minden írását. Molnár rendezésében inkább olyan az egész, mintha fejünkre esett volna a Shakespeare Összes díszkiadása, és a lapjait valami bolond szél elkezdte fújkálni, a színészek meg próbálják összekapkodni az oldalakat. Esküszöm, sokkal kellemesebb és kevésbé izzadságszagú így a játék.

A Shakespeare Összes Röviden látszólag a három színész felhőtlen játéka, csupa rögtönzése. A valóságban azonban a szolnoki előadásban nemcsak hárman játszanak. Aktív szereplő a súgó – akit be is mutatnak -, nem éppen a hiányos szövegtudás miatt, a világosító – Béla -, akit nem látunk, de hallunk, és lényegében az egész közönség. Ez az előadás ugyanis akkor működik jól, ha a nézőtéren ülők is mernek bekiabálni, felszólításra mozogni vagy éppen az ölükbe pattanó színészeket elviselni. Sőt, lesznek olyanok is, akikre ennél egy kicsit több feladat vár. Azaz a nézők is aktív részesei ennek az egyébként jól felépített és megrendezett játéknak.

Nem tudom, ki találta ki, hogy éppen ez a trió játssza el a S. Ö. R.-t Szolnokon, de a kezét csókolom az ötletért. Az előadást látva, már nem is tudom elképzelni, hogy mások is lehettek volna a szereplők. Akik nem olcsó humorbonbonokat hajigálnak, nem mennek le alpáriba egy kis röhögtetésért, hanem a színész megnevezéshez méltóan hoznak ki mindent a szerepeikről. Sőt, még megrendítő pillanatokat is képesek a könnyeztető nevetés közé varázsolni. Például, amikor Mészáros István, azaz Pulcher, a Velencei kalmár monológjából mond el egy részletet.

Belátom: a félelmem alaptalan volt. Sőt, azt is hozzáteszem, hogy a Shakespeare Összes Röviden című darabról bennem élő, klasszikus kifejezéssel illetett adaptáció is módosult. Pontosabban felülíródott. Igaz, ez a felülírás még nem fejeződött be. Ugyanis azt gondolom, hogy kétszer nem látható ugyanaz a szolnoki S. Ö. R. Így néhányszor még be kell ülnöm a Szín-Mű-Hely nézőterére.

(A fotók a színház honlapjáról származnak.)