2025.08.27. (szerda)

Nekem kell Eső

Nekem kell Eső

Dátum:

Különösebb felhajtás nélkül múlt el az Eső tizenötödik születésnapja, amit a megye és a város irodalmi lapja a friss téli számmal és egy kellemes kis beszélgetéssel ünnepelt a Tisza moziban. Ahol azt is megkérdeztem Jenei Gyulától: minek ez a lap?

Az inkább provokatívnak, mintsem komolynak szánt kérdésemre a főszerkesztő nem felelt egyértelműen. Talán azért, mert az erre a kérdésre adandó választ, csak azok értenék, akik vettek már a kezükbe Esőt. Nekik meg nem kell megmondani, hiszen mindenkinek magának kell megfogalmaznia a saját válaszát. Leginkább önmagának, és nem a nagy nyilvánosságnak.

A friss téli számot végigolvasva megpróbálkoztam válaszolni magamnak a saját kérdésemre. Nekem azért kell az Eső, mert nélküle sokkal kevesebb kortárs irodalmat olvasnék. Mert bár olykor megfordul a kezemben a Hévíz, a Forrás, az Alföld és a hasonló honi lapokat szemléző Szépirodalmi Figyelő, de azokat inkább csak átfutom. Az Esőt viszont olvasom. Nem azonnal, nem mindent, hanem – ahogy most is – szép lassan, legalább két hét leforgása alatt, csemegézve. És, ha nem lenne, nemcsak kortárs irodalmat olvasnék kevesebbet, de a megyéhez vagy a városhoz kötődő szerzők művei is sokkal ritkábban – vagy talán soha sem – akadnának a kezembe. Egyszerűen azért, mert nincs időm ilyesmire vadászni. Kényelmes vagyok, és jól esik, ha valaki – ez esetben Jenei Gyula – rendszeresen, válogatva teszi elém a kínálatot.

Mert be kell, valljam. Így, hogy létezik az Eső, igény van bennem a kortárs szolnoki irodalomra. És talán mások is így vannak ezzel. Ezért is kell az Eső, és fel sem merülhet – ahogy a születésnapi beszélgetésen elhangzott -, hogy Jenei Gyula ezt ne csinálja tovább. Talán azért is – és ez a harmadik válaszom a magam kérdésére -, mert a kortárs szolnoki irodalom éppúgy hozzá tartozik a városhoz, mint a színház, a Művésztelep, a szobrok, a műemlékek, a kiállítások.

Ráadásul a legfrissebb Eső kifejezetten szórakoztató. Talán, mert nekem egy kicsit női számnak tűnik. Vitathatatlan, hogy a 2013-as irodalmi év sikerszerzőjével, Borbély Szilárddal indul, viszont Fekete Anna, Murányi Zita, Boda Magdolna és Vidra Réka remek verseivel folytatódik. És a Régimódi, az indulásomra, az a szívem, és a Mitiők a négy hölgy egy-egy olyan alkotása, amelyekért érdemes a kortárs irodalomban bolyongani. A lap belsejében található Rékasy Ildikó miatt pedig akár azt is mondhatnám, hogy kötelező. Az Az Arany János utcában – igen a szolnokiban – és a Melyikből? című versei engem nagyon eltaláltak.

A szerzők miatt talán ellentmond a női szám kijelentésemnek az a két novella, amelyeket szeretnék még kiemelni. Ám, aki elolvassa Sepsi László Baba és Karap Zoltán Plafon: nálam című írásait, az talán egyetért majd velem. Mert városhoz és a megyéhez kötődő két fiatal szerző soraiban is nagyon erősen ott vannak a nők.

Ahogy a friss Eső grafikáiban is, amelyek az egykor Szolnokon tanult Balogh Orsolya munkái. Akinek a rajzai ugyancsak nehezen akadhatnának a kezembe, ha nem lenne Eső. Aminek már várom a következő, immár a tizenhatodik évfolyamban megjelenő 2014 tavaszi számát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Negyvenéves nyaralás

A Nyugati nyaralás című új magyar mozi szerintem generációs film. Nekem visszahozta ugyanis a nyolcvanas évek balatoni vakációinak érzését. Ha illata is lenne, akkor a lángos, palacsinta, vasúti restik, Trabik és Mercik közös kipufogó szaga is megelevenedne. Ezzel együtt egy nyári kaland.

Küzdelem egy első filmmel

A nézőtéren elsőre azt láttam, hogy van egy jó alapötlet, ami nem jön le a vászonról. Aztán a közönségtalálkozón kiderült, milyen keretek, korlátok között készült Kárpáti György Mór Guerilla című mozija, és megértőbb lettem. A nézők részéről is megérdemel egy lehetőséget egy első film.

Kisemberek történelme

Nem baj, ha olykor egy film arra emlékeztet bennünket, hogy mi, magyarok a XX. századot a világtörténelem színpadán emelt fővel zárhattuk. Mint Helmut Kohl mondta: "az első téglát a magyarok ütötték ki a Berlini Falból". Szalay Péter Nincs parancs! című filmjéből az is kiderül, kik.

Három főszerep

Nem gondolnám, hogy az Üvegcipő Molnár Ferenc legjobb színdarabja. Abban azonban biztos vagyok, hogy az Üvegcipőt műsorra tűzni már fél siker. Igaz, ha a színészek által hozzáadható másik fél nem jön össze, akkor bizony maga Molnár sem segíthet.