2026.02.28. (szombat)

Hét kerítéselem

Hét kerítéselem

Dátum:

Régi képeslapokon látszik, hogy az 1899-ben épült szolnoki zsinagógát legalább két évtizeden át szép, kovácsoltvas kerítés vette körül. Mivel az első világháború végétől a hetvenes évekig alig készült fotó az épületről, nem tudom, mikor tűnt el a kerítés. Hét eleme ma is Szolnokon van.

Jó évvel ezelőtt egy beszélgetésen hívta fel valaki a figyelmemet arra, hogy a ma Szolnoki Galériaként ismert zsinagógát valamikor milyen szép kovácsoltvas kerítés vette körül. Hogy a kerítés meddig volt meg, arra sajnos nem kaptam választ, viszont néhány darabjának mai helyére igen. Igaz, kicsit megfeledkeztem a dologról. Ám nem olyan régen, másvalakivel, egy fővárosi felújítás kapcsán arról beszélgettünk, hogy a budapesti bérházak egykori míves vaskorlátjai miként tűntek el a háború után. Amiről ismét eszembe jutott a szolnoki zsinagóga valamikori kerítése. Aminek létében semmi meglepő nem lehetett, hiszen annak idején szinte minden izraelita templomot kerítéssel vettek körül. És ezek közül sok a mai napig a helyén van. Például a szegedi zsinagógánál.

A szolnoki zsinagógáról készült egyik első fotót Szigeti Henrik készítette. Biztosan 1902 előtt, hiszen az általam ismert képeslapot abban az évben postázták. Ezen a képen jól látszik, hogy az épületet – nagyjából a mai járda melletti kőpárkány helyén – olyan kerítés vette körül, ami nagyjából másfél-két méteres elemekből állhatott. Talán nem tévedünk nagyot, ha úgy tippeljük, hogy legalább 50-60 ilyen kerítéselemnek kellett lenni. Még akkor is, ha esetleg a mai Tisza mozi felé esetleg nem kerítés zárta le a kertet, illetve ha több kaput is használtak. Ismert ugyanis olyan fotó, amelyik szerintem a Tisza felől mutatja az épületet, és a kerítés azon is látható.

A fák nagysága alapján legalább 10-15 évvel később készült képeslapon is látszik még a kerítés. Sőt ezen a felvételen az elemek mintája is kivehető. Ami könnyen beazonosíthatóvá is teszi a kerítés darabjait. Márpedig, ha jól tudok összehasonlítani, akkor egyértelmű, hogy a zsinagóga kerítésének hét megmaradt eleme pontosan ott van, ahol azon az egy évvel ezelőtti beszélgetésen mondták: a Szolnoki Művésztelep kerítésébe építve.

Hogy mikor és miért került oda, illetve a maradék ötven darabnak mi lett a sorsa, sajnos nem tudom. Mivel olyan fotót még nem láttam, ami a húszas évek és 1975 között készült az épületről és a környékéről, nem tudom, hogy esetleg még a háború előtti átépítéskor számolták fel – amit kevésbé hiszek -, avagy a háború utáni időknek esett áldozatul a kerítés. Mivel az ország legtöbb, épen maradt zsinagógáját a mai napig kerítés veszi körül, én inkább úgy tippelném, hogy a szolnoki zsinagógáé a háború után tűnt el. Akik az ötvenes-hatvanas években a környéken töltötték a gyerekkorukat, azok talán meg tudják mondani, hogy akkoriban állt-e még a kerítés. Mert a magam részéről leginkább azt valószínűsíteném, hogy a kerítés a zsinagóga galériává alakításakor lett felszámolva.

És került hét eleme a Szolnoki Művésztelep Gutenberg tér felé eső kerítésébe. Ahol, ha nem kifejezetten erre figyel az ember, nehezen tűnnek fel. Az első három elem a saroknál látható, egy a bejárati kapu mellett, további három pedig egyesével a járda melletti kiszögeléseknél. Színük és a mögöttük lévő növényzet miatt beleolvadnak a szerintem a hetvenes évek felújításakor született szögletes kerítésbe.

Tényleg jó lenne tudni, hogy kibe szorult annak idején annyi emberség, hogy annak a kerítésnek néhány elemét így megőrizze. Az meg maga lenne a csoda, ha a maradék is előkerülne.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Már bárhol szabad

A Kossuth téri dohánybolthoz a szökőkúton keresztül autóval érkezni, majd a forgalom elől elvileg elzárt területen vészvillogóval várakozni, az a kategória, amire már alig vannak szavak.

Idei kerek évfordulók (3.)

Bár a 900 éves Szolnokot 1975-ben ünnepelték, a következő évre is jutott még jubileumi avatás, például a Centrum áruház megnyitása. Miként az elmúlt fél évszázadból is van mit megidézni.

Idei kerek évfordulók (2.)

A vasbeton Zagyva-hídnak, az első világháborús emlékműnek és a „bábaképzőnek” is centenáriumát ünnepelhetjük 2026-ban. De persze ne feledkezzünk meg más évfordulókról se.

Idei kerek évfordulók (1.)

Szolnok másfél évszázaddal ezelőtt lett megyeszékhely. Ám ezen kívül is van/lenne mit ünnepelni, amit mutat, hogy ebbe a részbe csak a 100 évnél régebbi, kerek évfordulók fértek be.