A nem túl nagy emeleti, időszaki kiállító termet ötletes megoldással osztották fel a múzeum fő gyűjtőkörei között. Kicsit olyan, mintha egy nyolcvan évvel ezelőtti utcán sétálnánk – talán 1934-ben Szolnokon -, és benézhetnénk egy-egy lakásba, hogy azokban jórészt a múlt emlékeivel találkozzunk. A Damjanichról elnevezett képzeletbeli utca két oldalán, a házak ajtói fölött stilizált cégérek, amelyek a múzeum képzőművészeti, történeti, néprajzi és régészeti gyűjteményeire utalnak, szemben pedig egy könyvesbolt vagy antikvárium, az intézmény ritka kincseket őrző könyvtárát megidézendő.

Nem egy átfogó, eleje-vége tárlattal van dolgunk, hanem inkább egy olyan beszámoló kiállítással, amely azt karja megmutatni, mit végzett a múzeum az elmúlt néhány évben. A négy gyűjtemény és a könyvtár ritkán látogatható raktárainak legutóbbi beszerzéseiből, avagy nemrég befejezett restaurálásaiból válogattak a rendezők. Egy eklektikus katalógus, amiben mindenki találhat kedvére valót, vagy éppen meglepődhet, hogy Szolnokon ilyen is van.

Ha megkérdeznénk azokat, akik már megnézték ezt a kiállítást, hogy hirtelen nevezzenek meg egyetlen tárgyat, amire emlékeznek, szerintem a többség a történeti gyűjtemény szobájában álló fehér kutyát említené. Ami önmagában, mint állatfaragvány is rendkívül meglepő, viszont helytörténeti vonatkozása révén elképesztően érdekes. Ez a fából faragott kutya ugyanis a Városháza földszintjén 1884 és 1948 között működő Konsitzky-féle fűszerüzlet cégére volt. Pontosabban a „Fehér Kutyához címzett fűszer-, csemege-, bor-, tea- és rumkereskedés” cégére, ami közel hét évtizeden keresztül őrizte az elegáns Kossuth téri bolt bejáratát, miközben diákcsínyek kedvelt célpontja volt.

Mindezeket persze nem én kutattam ki az idén ősszel restaurált tárgyról, hanem azokban a leírókartonokban találtam, amit nagyon ötletesen elhelyeztek a történeti gyűjtemény szobájában. A kartonszekrény fiókjában minden kiállított tárgyról megtalálhatjuk azt a leírást, amivel a múzeumban is dolgoznak. Így nemcsak megcsodálhatjuk a régi fodrászüzlet minden apróságot tartalmazó felszerelését, vagy az elsőre cipős szekrénynek gondolható korabeli fridzsidert, netán az egyszemélyes fűrészbakot, hanem kicsit alaposabban is megtudhatjuk, mi az, amit látunk.

A kutya, a fodrászszék és a hűtő mellett bennem két dolog ragadt meg mélyebben a kiállításról. Egyrészt a néprajzi gyűjtemény szobájában, az egyik belső ajtóra festett névtábla, amin Prof. Dr. Szabó felirat olvasható. Feltételezem, a néhány éve elhunyt Szabó László professzor előtt tiszteleg ily módon a helyi, tudományos utókor. A másik a könyvtár régi könyveiből kiállított két XVI. századi különlegesség, ami leginkább arra döbbentett rá, hogy micsoda kincsek lapulnak a Kossuth téri intézményben és a raktáraiban.

Tavaly már megvívtuk azt a nézetbeli különbségből adódó csatát, amely arról szólt, hogy szerintem egy múzeum nem zárhat be egy hónapra a téli szünet idején. Az intézmény szerint viszont igen. Így ezt az egyébként tényleg remek kis házi kiállítást vagy megnézik ezen a hétvégén, vagy majd január közepe után tehetik meg. Pedig a megújult Szolnoki Képtárral együtt igazán jó szünidei program lehetne.