Ha majd visszatekintünk 2014-re, akkor elsők között fogjuk megemlíteni, hogy akkor adták át a Hild tér és a Baross utca sarkán az Agórát. Néhány év távlatából keveseket fog érdekelni, hogy az Álmosdi Árpád és Csendes Mónika tervezte komplexum kicsit lassan készült el. Sokkal fontosabb lesz, hogy az 1979-ben épített művelődési házzal összekötött új épületnek köszönhetően – azzal szerves egységet alkotva – a Hild tér is megújult. Persze, sokat nyom majd a latban később, hogy az egyébként tetszetős épületet sikerül-e kihasználni és a városnak belakni.
Az Agóránál kevesebben fogják 2014-hez kapcsolni a tervező páros másik, idén elkészült munkáját, aminek oka nem az épület küllemében, inkább funkciójában keresendő. A belvárosi templom kertjében, az egykori szabadtéri színpad helyén felépült Mustármag óvoda ugyanis inkább a használóik és szüleik fejében él élénkebben. Pedig érdemes a Tisza-parton sétálva, a gimnázium után, a festett kerítés mögé bekukucskálni, és megnézni a tavasszal átadott óvodát.
Az előbbiekkel költségvetésében és méreteiben sem hasonlítható össze a Tisza mozi nyári felújítása, mégis 2014 egyik fontos beruházásának tartom. A Demeter István vezette intézmény ugyanis rég nem csak mozi, de kiállítóhely, koncertterem és közösségi tér is egyben. Szolnok legfontosabb kulturális pontja küllemében pár éve már megújult, az elmúlt években mozitechnikailag is fejlődött, idén pedig a nézőterek felújításával tényleg modern hely lett.
Kétség nem férhet azonban ahhoz, hogy a szolnokiak többsége 2014 legjelentősebb beruházásának a kerékpárutak fejlesztését tekinti majd. Részben mert tényleg biciklis város vagyunk, részben mert ez még azokat is érintette – a parkolók, a járdák, a forgalmi rend változás miatt -, akik ritkán pattannak drótszamárra.
Az épületeken kívül számomra a szobrok is egy-egy év lenyomatait jelentik. Megnyugtatónak tartom, hogy bár egyesek szerint döcög a gazdaság, nem fejődik semmi, azért három új szobrot állítottak 2014-ben Szolnokon. Ráadásul a maguk nemében vállalható alkotásokról van szó. Pogány Gábor Benő Boldog Sándor István szalézi vértanú szobra a belvárosi templom előtt sok tekintetben fontos, kár, hogy felállítása után vasgolyókkal szórták tele a teret. Szabó György Curriculum Vitae című szobra az új Agóra előtt legalább olyan érdekes és játékos, mint a vele együtt „átadott” zenélő torony. Pogány Gábor Benő másik, idén felállított szobra, a Szőlővivők pedig a szandaszőlősi városrész identitása szempontjából lesz emlékezetes alkotás.
És, ha már művészeti, akkor néhány olyan kulturális produkciót is meg kell említeni, amelyek 2014-hez tartoznak, csak éppen a pillanat műveiként kevésbé tartósak. A magam részéről az idei év legfontosabb szolnoki színházi produkciójának a Nagy Viktor rendezte A salemi boszorkányokat tekintem, ami színpadra állításában, mondandójában és színészi teljesítményeiben is messze kiemelkedik. Könnyűzenei téren azt hiszem, vitathatatlan, hogy a Tiszavirág Fesztivál Gilby Clarke koncertje viszi a pálmát, ami nemcsak remek buli volt és méltó befejezése a programnak, de kicsit erősebben rajzolta fel Szolnokot a könnyűzenei és fesztivál térképekre is. De nem hagyható ki a felsorolásból az évet indító Boleró Tánckoncert sem, ahogy Jenei Gyula idén megjelent két kötetét, illetve a hosszú évek után megújult Szolnoki Képtárat is 2014 fontos eseményei között tartom majd számon.
A sikerek és az eredmények mellett persze a veszteségekről is szólni kell, hiszen ezekre is emlékezni fogunk, ha 2014 szóba kerül. Ezek közül – szubjektív módon – had említsek csak hármat: Császár Györgyi színésznő, Dienes Eszter költő és ifjabb Baranyi György, a Néplap újságírójának elvesztését. Sovány vigasz, hogy életük során sok mindennel gazdagították a várost, hiszen távozásuk éppen ezért az elmúlt év vesztesége.