Az egykori zsinagógában, a magyar kultúra napján megnyílt „Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón” című kiállítás az utóbbi évek egyik legjobb, nem képzőművészeti tárlata a városban. Annak ellenére, hogy technikájában inkább a XX. század végét tükrözi, elképesztően élvezetes a viszonylag sok ruha, eszköz, makett és persze a rengeteg, bő százéves fotó miatt. Azt persze nem tudom, a web2 világában élő fiatalokat mennyire tudja majd becsalogatni és megfogni, de reménykedem, hogy március végéig nem lesz olyan iskolai osztály a városban, amelyiknek ne mutatnák meg ezt a kiállítást. Nem azért, mert Szolnokról és környékéről szól, hanem mert részben bemutat egy olyan világot, amihez azért nagyon sok közünk van, másrészt pedig megmutatja, hogy száz éve milyen kaland lehetett kutatni és terepmunkát végezni innen párszáz kilométerre. Az Erdély és az Alföld határán lévő Fekete-Körös völgyéről szóló tárlat nem csupán egy néprajzi kiállítás, sokkal inkább főhajtás egy felfedező munkássága előtt.
A kiállítás címéből sajnos nem derül ki, de belépve a Galériába egészen egyértelművé válik, hogy ez a kiállítás Györffy Istvánról, a nagyszerű néprajzkutatóról is szól. És bár a kiállítás erről nem tesz említést – talán mert inkább a Néprajzi és kevésbé a Damjanich Múzeum munkája -, azért jegyezzük meg, hogy Györffy megyénk szülötte, ráadásul az Alföld néprajzának egyik legjelentősebb kutatója, felfedezője. Akinek Kárpát-medencét járó köpönyege alól nagyon sokan bújtak elő az elmúlt évtizedekben is. Amire szerencsére a Galéria emeletén nagyszerű utalásokat is találunk, immár komoly szolnoki kapcsolatokkal.
A Fekete-Körös völgyének 1910-es éveiről szóló kiállítás nem elsősorban a néprajzi vonatkozásai miatt tetszett. Sokkal inkább Györffy aprólékos munkája okán, ami a házbelsők, a népviselet, a kertek beosztása mellett olyasmit is megőrzött, mint egy-egy település utca és házhely szerinti nemzetségi, azaz rokonsági kapcsolatait. A száz évesnél is régebbi fotók pedig egészen elképesztőek. Főleg azok után, hogy az emeleti tablókról megtudtam, Györffy annak idején négy, súlyos masinát cipelt magával, és közel háromszáz remek fotót készített. A fiatalabbak vagy a szórakozást keresők figyelmébe ajánlom, hogy a megismételhetetlen képeinek némelyikén bizony ott trollkodnak a korabeli gyerekek. Kedvencem az egyik falu elöljáróit szépen beöltözve mutató, gondosan beállított kép, amin a férfiak mögötti ablakban, szinte középen, ott ücsörög egy kissrác.
Ám, ha van valami, amivel ezt a kiállítást reklámozni kellene, azok az 1911-ben készült 3D-s felvételek. Tudatlanságom számlájára írható, de nagyon meglepődtem, hogy a XX. század elején már készültek ilyen felvételek. Ráadásul a mai, egyszerű, piros-kék lencsés papírszemüvegekkel nézve elsőrangú hatást keltenek.
