2025.08.27. (szerda)

Mindjárt győzünk, ne izguljanak

Mindjárt győzünk, ne izguljanak

Dátum:

A tizenhetedik alkalommal újrajátszott Szolnoki csata sok tekintetben más volt, mint az előző fél évtized hadijátékai, sok szempontból pedig ugyanúgy nem tudott átlépni önmaga árnyékán, mint a korábbiak. Szórakoztató és szerethető volt. Kár, hogy csak a szolnokiaknak.

Udovecz kapitány és legalább kétszáz fős serege idén is kitett magáért a Szolnoki csatát felelevenítő hadijátékban. Ezúttal a Tiszavirág híd és a vízirendőrség épülete közötti ártéren sorakoztak fel Szolnok védői – köztük osztrák hagyományőrzők -, és az ostromló magyar és lengyel alakulatok. Nem sokkal a meghirdetett kezdés után, a kötelező díszelgést követően, el is indult a két oldalon a mozgolódás, majd szép lassan kibontakozott az ágyú- és puskatűzzel alaposan színezett, sok közelharcot is bemutató csata. A legalább egyórás műsor tényleg szórakoztató, a verőfényes napsütésnek köszönhetően pedig kifejezetten remek hétvégi program volt.

Nem tudom, miért került át a Kossuth térről az ártérre a csata, de tény, hogy ennek a helyszínnek is rengeteg előnye van. A Pálfy és a gimnázium előtt kialakított nézőtérről és a hídról remekül lehetett nézni az ütközetet, bár szerintem az sem járt rosszul, aki csak a rézsün vagy a sétányon talált magának helyet. Őszintén megmondom, a Kossuth téri helyszínnel szemben az ártér legnagyobb előnye az volt számomra, hogy fel-le sétálva, vizuálisan nagyon jól lehetett követni az eseményeket. Azért persze kár, hogy a hangosítást szinte csak az ülőhelyekkel szemben építették ki, így mondjuk az óvoda után már semmit sem lehetett hallani a kommentárból.

Akinek úgy tűnt, nem volt könnyű dolga. Talán azért, mert az eredeti csata forgatókönyve és a hagyományőrzők által felelevenített események nem mindig fedték egymást, ráadásul mintha a szpíkert se tájékoztatták volna az aktuális haditervről. Mindenesetre embert próbáló dolog lehetett a bő egyórás ütközetet végigbeszélni, így simán belefért az olyan kiszólás, miszerint: „mindjárt győzünk, ne izguljanak”.

És természetesen győztünk is. Az a legalább ezer-ezerötszáz ember pedig, akik a szombat délutánjuk egy részét a Tisza-parton töltötték, jól is szórakozhatott. Ha csak ennyi volt a cél, már megérte az egyébként nem olcsó csata. Mivel a város és a rendezők ezen esetleg túlmutató szándékát nem ismerem, tisztelve a láthatóan befektetett sok munkát, nem kritizálni szeretném őket, csupán ismét jelezni, hogy a Szolnoki csata ennél többet ér.

Szerintem párszor már leírtam, de leírom újra: a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciója lehetne a Szolnoki csata, ami ráadásul olyan időpontban van, amikor még az országban is kevés a hasonló nagyrendezvény. Ebből következően a Szolnoki csatából olyan országos, netán Európa hírű esemény lehetne, mint amilyen a Busójárás. Ami nemcsak egy szimpla felvonulás, hanem egészhétvégés, rengeteg kísérő rendezvénnyel tarkított, családi és nemzetközi program. A Szolnoki csata hadijátékban az ehhez szükséges alapok benne vannak. Csak neki kellene kezdeni a kibontásának.

Amihez persze közös, városi üggyé kellene tenni. Ami fontos az összes kulturális intézménynek, amelyek ilyenkor, péntektől-vasárnapig a Szolnoki csatához kapcsolódó programokat szerveznek. Fontos a vendéglátósoknak, akik nemcsak tátott szájjal és ajtóval várják az idesereglőket, de maguk is kiveszik a részüket a szervezésből. Fontos minden szolnokinak, akik nemcsak nézőként, de önkéntes segítőként is tolják az esemény szekerét, mert megértik, hogy hosszú távú haszna van a jó városmarketingnek. Ami peresze ott kezdődik, hogy már karácsony előtt elindul az esemény országos kampánya, hogy már akkor csomagban lehessen értékesíteni a programokat, és januártól mindenhonnan azt hallani, hogy március első hétvégéjére mindenkinek Szolnokra kell utaznia.

E nélkül ugyanis minden évben megnyerhetünk egy csatát. De a turistákért vívott háborúban ugyanúgy a vesztes oldalra kerülünk, mint az egykori szolnoki hősök 1849 őszén.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Évtized röviden

A kötelező olvasmányokkal küzdők kedvenc könyve volt egykor a 77 híres dráma, a 44 híres eposz és a hasonló zanzák. Nem kellett végigbogarászni több száz oldalt egyetlen sztoriért, mert ugyanekkora terjedelmen több tucat történetet is megismerhettünk. Az Acél-sodrony is ilyen.

A kapitány csodái

Enyhe kifejezés, hogy leesett az állam. Arról nem is beszélve, hogy Szolnok szeretetét ennyire szépen és töményen sem tapasztaltam még. Irigylem azokat a gyerekeket, akik a Széchenyi piros iskolájában részesei lehetnek Kádár-Csomor Gábor rajzfoglalkozásainak. Van remény.

Igazából mi?

Az Igazából apa nem filmtörténeti alkotás, de szerethető. És drukkolok, hogy sokan megnézzék, mert akkor egy vidéki város nyer. A film ugyanis Kecskeméten játszódik, és gyönyörűek a városról bevágott képek. Mi reklámozhat jobban egy turistákra vágyó települést, mint egy közönségfilm? Hát egy jó közönségfilm.

A kisemberek kihívása

A legerősebb jelenet, amikor az addig magyarul miséző templomban 1942 karácsonyán a férfiak versenyt üvöltik ugyanazt az egyházi éneket magyarul és szlovákul, miközben egy kislány németre is fordította a szertartást. Marika - a nagyszerű Borbély Alexandra - közben egy zsidó fiút bújtat.