A Víkend egy hétvége történései 100 percben elmesélve. Pörgősen és izgalmasan, amitől úgy csodálkozol rá, hogy jé, már vége, mint a legjobb pihenőnapokra. Mátyássy Áron thrillere Gryllus Dorkával, Simon Kornéllal, Lengyel Tamással és Árpa Attilával a Tisza moziban is megy.
Csúcs Víkend
Nem szeretem a krimiket. Sőt, a hullák számának szaporodásával szokott elmenni a kedvem a filmektől. Így elég esélytelennek tűnt, hogy a 2007 óta készülő, végül 2013-ban forgatott és idén ősszel végre bemutatott új magyar film, a Víkend bejön nekem. Az meg eleve a kedvemet szegte, hogy az elmúlt napokban a film kapcsán szinte csak Gryllus Dorkával jelentek meg interjúk, mintha róla szólna az egész. Azaz nehéz alapokról indult a számomra leginkább ifjúsági filmrendezőként – Berosált a rezesbanda – ismert Mátyássy Áron új alkotása. Igazából Lengyel Tamás – Kossuthkifli, Munkaügyek – és Árpa Attila – Argo – tartotta bennem a lelket, meg az el nem évülő „magyar filmet nem szabad kihagyni” attitűd.
Ismét előítéletes voltam. Tévedtem. Az elmúlt évek egyik legjobb magyar filmje lett a Víkend.
Kezdjük azzal, hogy végre nem rendezői forgatókönyv, hanem normálisan megírt sztori alapján folyt a munka. Azaz olyan történetet sikerült filmvászonra vinni, aminek nemcsak eleje és logikus vége van, de közben olyan fordulatokkal tűzdelték meg, hogy egyetlen pillanatra sem lankadt a figyelmem. A szó legjobb értelmében izgalmas és csavaros a történet, ami az elején három jól menő, nem éppen korrekt üzletmenetet folytató pesti újgazdag, erdélyi vadászós hétvégéjének indul. Amiben a feltűnő puskák pillanatok alatt el is sülnek, elindítva az egyre szövevényesebbé – de követhető – történet pörgését. Nem szeretném lelőni a poénokat, de a film végére senki sem az, akinek az első képkockáknál gondoljuk, és természetesen mindig utólag csapunk a homlokunkra, hogy valamire már korábban is rá kellett volna jönnünk. Nem fárasztóan, de az alkotók megkövetelik a figyelmünket.
A jól kitalált, felépített és megírt történet persze mit sem érne a tényleg elsőrangú színészek nélkül, akik egyre inkább a magyar színjátszás derékhadát jelentik. Gryllus Dorka, mint beképzelt, rátarti ügyvédnő, majd átvert, megalázott, de erős nőként felejthetetlen. Az elsőre idegesítő, teszetosza Simon Kornél a fordulatos mesének köszönhetően több arcú. Lengyel Tamás a gátlástalan építési vállalkozó szerepében is bizonyítja, hogy korosztálya legjobb filmszínésze. Árpa Attiláról pedig ezek után nehéz eldönteni, hogy rendezőnek vagy színésznek jobb-e. De szinte valamennyi szereplőről ódákat illene zengenem, így például Vass Terézről is, aki az egyetlen erdélyi lány figurájából zseniálisan formálja a szálakat mozgató, a történet végének értelmet adó főszereplőt.
És, ami nekem még nagyon tetszik. Erdély az Erdély a filmben. De nem csóró suttyók gyülekezetével, hanem a maga sajátságos mikrotársadalmával. Ráadásul gyönyörű tájakkal, amiket Győri Márk operatőr fantasztikus, de nem öncélú, hanem a filmet, a hatást szolgáló képekkel mutat meg. Amihez Hérincs Dániel olyan filmzenét kerekített, hogy az egész így egyben, bármelyik amerikai vagy angol krimit lekörözi vagy legalábbis méltó vetélytársa lehetne bármelyik mozi kasszájánál.
Szóval, ne hagyják ki. Nem önmegvalósító, köldöknézős, öncélú hülyeségekkel teletűzdelt magyar film a Víkend, hanem a legjobb értelemben vett szórakoztató krimi. Remek kikapcsolódás, első osztályú mozi.
