Múzeumi vagy közgyűjteményi értelemben nem nevezhető kiállításnak az a 13 roll up-ra szerkesztett tabló, ami az Aba-Novák Kulturális Központ első emeletén tekinthető meg március 6-áig. A Malenkíj robot – azaz a kis munka – című tablósor azonban nem a kivitele, hanem a tartalma miatt érdemes említésre. A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálásának emléket állító tárlat ugyanis a második világháború végének egy kevésbé ismert, azonban máig ható momentumát mutatja be. Ráadásul néhány korabeli dokumentumot, érdekes fotókat – például a 4. Ukrán Frontban szolgáló Hruscsovról és Brezsnyevről -, nagyon jó térképeket és magyarázó szövegeket felvonultatva.

Az Európai Néppárt Európai Parlamenti Képviselőcsoportja által, a Beregvidéki Múzeum közreműködésével létrehozott utazó tablósor az ezer éven át Magyarországhoz tartozó, azonban a XX. században számtalan országváltást megélt Kárpátalja 1944. november-decemberi traumáját villantja fel. Amikor az önmagukat „felszabadítóként” definiáló, a valóságban ott birodalmi területet foglaló szovjet csapatok, a kommunista állam erőszakszerveivel együttműködve lényegében néhány hét alatt megváltoztatták a 12 ezer négyzetkilométernyi terület etnikai összetételét. Ráadásul a később barátunknak mondott Szovjetunió propagandagépezete ekkoriban deklarálta, hogy a magyarok a CCCP-be olvadó ukránok örök ellenségei.

Aminek a levét az a több tízezer férfi itta meg, akik túlélték a világháború fegyveres összecsapásait, és a „felszabadítóként” érkezők előtt is vállalták magyarságukat. Valószínűleg azért, mert álmukban sem gondolták, hogy az etnikai alapú deportálások a fegyverek elhallgatása után megismétlődhetnek, illetve mert az összeírásokkor és a gyülekezőknél szimplán becsapták őket. Ők csak egy kis munkára – azaz Málenkíj robotra – lettek invitálva, amiből aztán több hónapos, folyamatos kínszenvedéssel járó utazás és több éves kényszermunka, illetve a legtöbbek esetében az otthon soha viszont nem látása lett. Kész csoda, hogy néhányan visszatértek és meséltek, sőt voltak, akik naplót vezettek, amelyek kordokumentumként megmaradtak.

Ez nem egy klasszikus kiállítás, inkább egy nagyon fontos figyelemfelhívás. Ugyanakkor nekem nagyon hiányzik az elhurcoltak és az otthonmaradtak további sorsának a bemutatása. Mikor térhettek haza azok, akiknek ez megadatott? Mi történt a lágerekben a hosszú évek alatt? Milyen sors várt a Kárpátalján maradt rokonokra az ott akkoriban építeni kezdett kommunizmusban? Számtalan félbehagyott emberi sors és történet, amiről beszélni kellene.