A Barta-palota a Sóház út és a Tiszai hajósok tere sarkán álló, kétemeletes, saroktornyos bérház, földszintjén az ötvenes években az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) helyiségeivel, ma éttermekkel. Barta úr pedig az előző századforduló sikeres szolnoki vállalkozója lehetett, aki finanszírozni tudta ennek a jó helyen lévő bérháznak a felépítését. A Madas-ház a néhai Csarnok és Beloiannisz (Baross) utcák sarkán állt a harmincas évektől, földszintjén a legendás 33-as és a Hófehérke gyermekruházati boltokkal. Sorsát a 4-es főút rekonstrukciója pecsételte meg, előbb kiürítették, majd 1973-ban felrobbantották. A Kindlovics-bazár ma is ott áll a Szapáry és a Baross sarkán, ahová névadója a XIX. század végén építtette, igaz, ma már csak egyetlen üzlet foglalja el a földszintjét. A Császi-féle lakóház a Kossuth és az Arany János utca sarkán, a Gyömörey-féle pedig – amely Gyömörey Félix néhai polgármesterről kapta a nevét – a Varga mellett, a Szabadság téren található. A Scheftsik-bazár vele szemben állt anno, a Halászcsárdának ma helyet adó bérház helyén. Hogy névadója a néhai polgármester vagy valamelyik rokona volt-e, nem tudom. Azt viszont igen, hogy az Árkád helyén 1929-ben átadott Nerfeld-palota Nerfeld Ferenc sikeres szolnoki kereskedőről kapta a nevét.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy idehaza vagy a magyar nyelvterületen járva sorra bukkanhatunk olyan száz-kétszáz éves, néhol idősebb városi házakra – palotákra és bérházakra -, amelyek egy-egy család vagy éppen az építtető nevét viselik, így emlegetik őket a helyiek és az útikönyvek. Hogy ma használatos nevüket már az építés vagy átadás idején kapták, avagy csak később, kvázi ragadványnévként mosódtak össze egy-egy család vagy tehetős polgár nevével, esetleg mert egyszerűbb volt a házakat így azonosítani, mint egy szám alapján, nem tudom. Az azonban biztos, hogy ezeket az elnevezéseket évtizedek-évszázadok óta sem szégyelli senki.
A fentiek szültek bennem néhány kérdést. Ma miért nem születnek ilyen, az építtetőkhöz vagy éppen a lakókhoz, használókhoz köthető ház elnevezések Szolnokon? Miért nem hagyjuk az utókorra egyetlen olyan városi polgár nevét, amit az általa létrehozott – épített, építtetett vagy lakott – épülettel is bátran össze lehetne kötni? Mit szégyellnek, takargatnak, titkolnak azok, akik pedig a városképbe beleivódó házakat hoznak létre, vagy éppen laknak jelenleg?
Természetesen többféle válasszal tudok szolgálni. Kezdve a kétes építészeti megoldásokkal, amikor a nulla tervezői kreativitást képviselő házakhoz senki sem szeretné a nevét adni, csak a maximális hasznot elkönyvelni. Folytatva a fura finanszírozásokkal, amikor sok építkezésről csak a végén derül ki, hogy a beruházó kvázi szélhámos profitvadász volt, és a pénzt a lakók meg a bankok tették a projektbe. És befejezve Kádár köpönyegébe gabalyodva, miszerint ma inkább takargatni kell az anyagi tehetséget, semmint felmutatni, hisz senki nem hiszi el, hogy becsületes munkával is elő lehetett teremteni.
Mindez azonban egy évszázad múlva, amikor a mostanában épült, épülő házak még mindig állnak, miközben az építők és az első lakók maximum egy fejfa feliratai lesznek, érdektelen mellékszál lesz. És Barta, Madas, Kindlovics, Császi, Gyömörey, Scheftsik, Nerfeld meg a többiek nevét még mindig őrzi majd a városi emlékezet, ám az ezredforduló környékéről egyetlen névvel sem bővül a felsorolás.