Szolnok területén 1944-ben jelentek meg a szovjet Vörös Hadsereg egységei, amelynek utolsó katonái valamikor 1991 tavaszán hagyták el a várost. Az előbb megszálló, majd felszabadító, aztán ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatok Szolnokon négy, a város határain belül lévő katonai objektumot és egy ártári műszaki bázist használtak az itt töltött közel 47 esztendő alatt. Ezek közül a második legnagyobb kiterjedésű a Mester utca 35. szám alatti, 115 ezer négyzetméteres ingatlan, amelyet a Besenyszög felé vivő út mellett az Üteg és Hóvirág utcák, illetve a város külterülete határol.
Ezt a területet a második világháború idején kezdte használni a Magyar Királyi Honvédség, előbb bevonulási bázisként, majd laktanyaként. Elhelyezkedése minden szempontból előnyös volt, hiszen szinte a kapuinál haladt el a Szolnok-Debrecen vasútvonal – ezt később helyezték a laktanya másik oldalára, a mai helyére -, kövezett út mellett feküdt, illetve a Tiszához és a városhoz is viszonylag közel helyezkedett el. Hogy a háborús évek alatt mennyire tudott ott berendezkedni a magyar katonaság, nem tudom. Az viszont tény, hogy 1945-től már a szovjet hadsereg használta a területet.
Az orosz laktanya kiépítése lényegében azonnal megkezdődött, és vélhetően egészen 1990-ig, a szovjet csapatok kivonásáról szóló egyezmény aláírásáig tartott. A Besenyszög felé vivő Mester utcához közelebbi részeken kaptak helyet a tiszti lakások, a közösségi épületek – művelődési ház, kantin -, hátrébb, már némileg takarásban a legénységi szállások, mindezek mögött pedig a hadianyag tárolására szolgáló raktárak, garázsok és szabadtéri placcok. Visszaemlékezők szerint ez a laktanya elsősorban műszaki bázisként szolgált, ennek megfelelően viszonylag nagymennyiségben tároltak itt katonai járműveket, lőszereket és üzemanyagot. Illetve innen történt az ártéri műszaki bázis kiszolgálása és felügyelete is.
Az épületek elhanyagolható része még a világháború idején készült. Jelentősebb részét magunk a szovjetek építették, saját technológiájuk és szabványaik szerint, míg néhány tiszti házat a magyar elvárások szerint húztak fel. A laktanya főbejárata ugyanott lehetett, ahol ma is behajthatunk a területre. Az egészet körbefutó betonkerítés maradványait pedig éppen e bejárat és az Üteg utca között lehet megnézni a Mester utcában.
Ez a laktanya egyébként nemcsak azért érdekes, mert negyedszázada még szovjet katonák használták, hanem mert harminc esztendeje – 1986 júniusában – innen sikerült majdnem a fél várost a levegőbe repíteni. Hogy pontosan mi történt, persze sem akkor, sem azóta nem tudjuk, így csak a városi legendáriumra hagyatkozhatunk. Az biztos, hogy azon a júniusi éjszakán komoly fegyverropogásra ébredt a fél város, ami Szandáig is elhallatszott. A Vosztok emeletes házaikban élők állították, ablakaikból nézték az alkalmi tűzijátékot. A közvetlen közelben lakók meg azt, hogy a riasztott magyar tűzoltókat elhajtották az oroszok, aki a saját kerítésüket kidöntve, teherautókon menekítették a laktanyából a lőszerkészleteket. A szolnokiak a mai napig tudni vélik, hogy a helyiekkel seftelő, éppen üzemanyagot lopó szovjet katonának sikerült az első robbanást előidéznie, ami aztán kisebb láncreakciót indított el a területen. Harminc évvel a baleset után is vannak tippek arra vonatkozóan, hogy melyik ma is meglévő betonplacc az akkor levegőbe repült lőszerraktár megmaradt alapzata.
Az 1991-ben kiürített orosz laktanya 1998-ig a Honvédelmi Minisztériumhoz, majd az ÁPV Rt-hez tartozott, és fokozatosan értékesítették. Részben ennek köszönhető mai rendezetlensége, mivel az egyetlen helyrajzi számon lévő telek egyes részeit eladva osztatlan közös tulajdon jött létre. Így bármilyen változás, fejlesztés, beruházás csak a közös tulajdonosok egyetértésével, és akár anyagi közreműködésével történhet meg. Ami ugye nem egyszerű. Így a Mester utca 35. egy részén ma ipari tevékenységet végző vállalkozások, különböző szolgáltatók, üzletek és raktárak találhatók. Továbbá a város által, a Széchenyi-terv keretében 2001-ben kialakított lakó övezet azokból a házakból, amelyeket 1991 előtt, a magyar szabványoknak megfelelően építettek szovjet tiszti lakásoknak.
A terület nagyobb része azonban elhanyagolt, így itt-ott még felfedezhetőek az egykor itt állomásozó szovjet hadsereg nyomai. Áll még például az az úgynevezett Kijevi-típusú lakóház, amilyenből szinte minden szovjet helyőrségben épült néhány. Ezt a ma kibelezve, megrongálva meredező házat elvileg 2008-ig el kellett volna bontani, azonban vélhetően ez olyan költséggel járna, amiből két hasonló társasházat lehetne felhúzni. Nem messze tőle, a susnyásban egy másik elhanyagolt, vélhetően legénységi szállást találni, hátrébb pedig félig elbontott raktárakat. De a területen áll még a néhai kis víztorony, sőt a laktanya ?főutcáján? még néhány méretes tankcsapdát is találunk. A főbejárathoz közel pedig ott a jellegzetes kantin épület, aminek a közelében negyedszázada még egy Lenin-szobornak is kellett lennie.
