A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy Szabó László Fáklyavivő című szobrát és a hozzá szervesen kapcsolódó, Barna Gábor által tervezett stilizált zászlót 1970. április 4-én „hazánk felszabadulásának” 25. évfordulóján avatták fel. Egyszerre a Tiszaligetbe vezető út másik oldalán akkor elkészült, 400 vendég fogadására alkalmas – ma már nem létező – Aranylakat étteremmel. Mindezek alapján tehát kétség nem férhet ahhoz, hogy ez a szobor a kommunista történelemszemlélet okán, egy erősen vitatható évfordulóra időzítve került Szolnok egyik jelképessé vált pontjára.
Ugyanakkor nyugodtan hozzátehetjük, hogy már a rendszerváltás előtt elvesztette „felszabadulási emlékmű” szerepét, sőt talán ideológiai üzenetét is. Részben azért, mert az akkori állami ünnepek idején is ritkán tartottak itt megemlékezéseket és koszorúzásokat. Részben meg amiatt, hogy ez egy olyan szobor, amelyik nem erőszakolja nézőjére az eszmei üzenetet. És még jó is. Talán ennek is köszönhető, hogy sokunk számára ez jó ideje már csak a „fagyis ember”. Nem ismerek ilyen felméréseket, de ha ma végeznénk Szolnok lakói körében egy reprezentatív kutatást, valószínűleg kevesen kötnék Szabó László alkotását a szocializmushoz.
Már csak amiatt is, hogy ez az immár 46 esztendő alkotás életének nagyobb részét a rendszerváltás után töltötte felállításának a helyén. Ha 1990-et, az első szabadon választott parlament és önkormányzatok létrejöttének évét tekintjük ennek a fordulópontnak, akkor ugye azt mondhatjuk, hogy a Fáklyavivő 20 évet állt a szocializmusban 26-ot meg utána. És ehhez azt is hozzátehetjük, hogy ebből a 26 évből csak 4 évig volt Szolnoknak baloldali vezetése. Tehát nem igazán érthető, mire föl ez a kapkodás, meg hirtelen nekibuzdulás. Miért lett egyszerre útban a Szolnokon egyébként még legalább négy másik szobrot jegyző Szabó László alkotása?
Azt egy percig sem vitatom, hogy a szobor és elsősorban a talapzata, meg a mögötte lévő zászló állapota évről évre romlik. Tehát valamit kezdeni kellene vele. Ugyanakkor a magam részéről erősen megkérdőjelezem, hogy ez a valami az elbontása lenne. És nem azért, mert visszasírnám azt a rendszert, amibe állították, és felhőtlenül büszke lennék arra, amiben élete nagyobb részét töltötte.
Abból a pénzből, amiből a „fagyis embert” el lehetne tüntetni, akár fel is lehetne újítani, netán újraértelmezni. Persze csak akkor, ha nem az a színvonal, hogy az évekkel ezelőtt divatosnak számító, ma már a fesztiválok eldugott kellékeként felbukkanó városnév installációt akarunk a helyére építeni. Hanem mondjuk, felmerülhet a döntéshozók környékén olyan ötlet, hogy végzős képzőművészetiseket kér fel város a szobor és környékének újragondolására, értelmezésére és átalakítására. Egy pályázattal szabadon engedett pár tucat fiatal kreativitása akár nemzetközileg is értékelhető, valódi turisztikai látványosságot formálhatna a 46 éves szoborból.
Megtartva mondjuk az a szerintem kortalan üzenetet, miszerint a fáklyavivő fényt visz a sötétségbe.