2025.08.27. (szerda)

Lépcsők alján

Lépcsők alján

Dátum:

Aki látott már a szolnoki állomás aluljáróban, a lépcső alján kétségbeesett idős embert, vagy mozgásában korlátozottat, majd végignézte a felkapaszkodás küzdelmét, annak talán eszébe jut, mennyire más a világ gyalog vagy tömegközlekedve, mint Volgából, Octaviából vagy Passatból.

Hogy a szocializmus fénykorában mit gondolhattak a nehezen mozgó, netán mozgáskorlátozott emberekről, azt pontosan leírja az 1975-ben átadott szolnoki vasútállomás. A peronok, az utascsarnok, de a külvilág is csak hosszú lépcsőkön vagy óriási kerülőkkel érhetőek el. Amikhez képest már csak hab a tortán a peronokról a vagonok lépcsőire fel- és lelépni.

Állítólag a legfőbb érték az ember volt, de az csak egészséges, önállóan mozgó, segítségre nem szoruló lehetett. Legalábbis a nagy fekete Volgák hátsó üléséről nézve, ahonnan úgy tűnik, soha nem látszódtak se mozgáskorlátozottak, se gyerekek, se toló- vagy babakocsik. Ami lassan lecsoroghatott a hétköznapokba is, az egyszerű emberek fejébe. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy a szolnoki állomás tervezőiben sem merült fel öt évtizede, hogy segítségre szoruló emberek is létezhetnek, netán használnák is a vasutat.

De nem lehet mindig csak hátrafelé nyilazni!

A Volgák Passatokra meg Octaviakra cserélése sem hozott sok a szolnoki állomáson. Mert öregeknek, mozgáskorlátozottaknak, nehezebben mozgóknak, toló- vagy babakocsisoknak és kisgyerekeknek ugyanolyan kín és szenvedés a lépcsők és a peronok leküzdése, mint korábban. Nincs rámpa, lift, sima felületű lejtő. (A peronok végén lévő koszos és sötét alagutakat inkább ne citáljuk!) Miként nincs megfelelő mellékhelyiség sem.

Szóval eltelt 27 év a rendszerváltás óta, csak éppen a szolnoki állomáson nem változott semmi. Annak ellenére sem, hogy a közbeszéd, a politikailag korrekt lózungok az egyenlőségről, a segítségről, a hátrányos helyzetű emberekre költött milliárdokról szólnak. Csak a valóság egészen más. Talán azért, mert akik változtathatnának, inkább Passatok és Octaviak hátsó ülésein olvasgatják a jelentéseket ahelyett, hogy néha személyesen tapasztalnának. Demagógia, de hiszem, hogy más lenne ez az ország, ha a döntéshozók olykor gyalog, kerékpárral, buszon vagy vonaton közlekednének. És közben figyelnének.

Mert csak feltűnne az az idős asszony, akit férje és fia próbált felsegíteni a szolnoki állomás aluljárójából az utascsarnokba, majd onnan újabb lépcsőn lefelé az utcára. Vagy az a kismama, aki előbb felszaladt a lépcső tetejére egy év körüli gyerekével, majd vissza, hogy felhozza a babakocsit. Vagy, hogy tolókocsit soha sem látni a szolnoki állomáson. Persze be lehet arra rendezkedni, hogy majd az embertársak segítenek. Meg, hogy aki nem tud igénybe venni egyedül egy szolgáltatást, annak az nem jár.

Meg végre neki lehetne állni a felújításnak. Amit mióta is ígérnek?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

X-en állók

Egy csomó fehér festéket elhasználtak a nyári nagy útfelújítások után Szolnokon azért, hogy a sima aszfaltokon kijelöljék a parkolókat és a forgalom elől elzárt területeket. Egyre inkább úgy érzem, kár volt a pénzért és az anyagért. Az úton lévő fehér X ugyanis sokakban súlyos tévképzeteket kelt.

Szubjektív visszapillantó – pozitív

Biztos, hogy 2016-ban is több volt a jó, mint a rossz. Legalábbis a korábbi évekből is szívesebben emlékszünk a jóra, az ilyesmi valahogy jobban megmarad. A lassan elmúló év 10 legjobb, szolnoki dolgát tényleg nagyon szubjektíven állítottam össze. Pozitívumok 2016-ból.

Versenyhátrány

Tegnap egy Szolnokon gyártott új, intercity kocsiban valaki rágyújtott a vécében, ami beindította a vagon riasztóját. És azt negyven kilométeren át nem lehetett kikapcsolni, sőt a végére az ajtók is felmondták a szolgálatot. Mindennaposak az egyre bosszantóbb vasúti kalandjaim.

Tessék engem békén hagyni!

Hogy ki ütött vissza először, abba most sem mennék bele. Miként az érintettek szellemi, erkölcsi és szakmai képességeinek taglalásába sem, mert hiszem, hogy minden országnak olyan politikusai vannak, amilyeneket a polgárai megérdemelnek. Nem lesz könnyű a 2022. Ne tessék vegzálni!