2025.08.27. (szerda)

Nagyember, az esendő kisember

Nagyember, az esendő kisember

Dátum:

Az emberek között nincsenek istenek. A legnagyobb történelmi személyeknek is voltak esendő, kisszerű pillanataik. Talán ezért tudtak naggyá válni. Azokban a történelmileg szerencsésebb fejlődésű országokban, ahol a hősökről is lehet emberként beszélni. Például Sir Winston Churchill-ről.

Egy film nem a ráköltött milliárdoktól, a fantasztikus trükköktől, az elképesztő külső helyszínektől, sőt még csak nem is a legdrágábban szerződtethető színészektől lesz jó. Egy rendesen megírt forgatókönyvből – ami esetünkben egy élet 91 évéből mindössze szűk egy hónapról szól – valóban történetet mesélni akaró, drámai pillanatokat teremteni képes rendező (Joe Wright) megfelelő operatőrrel és világosítóval, stúdiókba zárva is úgy tud izgalmas és lebilincselő 125 percet varázsolni, hogy semmi hiányérzetünk nem marad a film végére. Sőt! Én is csak arra az egyre próbálok magyarázatot találni, hogy a bemutató után három nappal, az átlagosnál nem nagyobb reklámkampány mellett, mitől töltötte meg pótszékestől A legsötétebb óra a Tisza mozi B termét, miközben fél órával később az E-ben is indult a vetítése.

A Sir Winston Churchill első miniszterelnökségének, első heteiről szóló, erős életrajzi alapokra épülő játékfilmben engem nem is a történelmi személyiség, a feszült helyzetek fogtak meg igazán, hanem az a bátor, de tisztelettudó szoborbontás, ami megmutatja ennek a legendás nagyembernek a kisszerű, hétköznapi oldalát is. Amiből kendőzetlenül kiderül, hogy nemcsak nem vetette meg a whisky-t, a pezsgőt és a jófajta szivarokat, de saját párt- és kortársai közül is sokan veszélyes alkoholistának tartották. Aki olykor kezelhetetlenül otromba, ugyanakkor egy önmagában kételkedni képes, szűk körben szeretetre méltó, hétköznapi ember volt. Akit a mai napig úgy tarthatunk számon, mint aki két különböző területen kapott Nobel-díjat, akit a legnagyobb brit hősök mellé akartak temetni, és aki ugye részben megnyert a második világháborút. Mindez mégsem zárja ki, hogy hazájában olyan életrajzi film készüljön róla, amiben akár a felesége által használt beceneve is többször elhangozhat. El tudják ezt képzelni nálunk egy magyar történelmi nagyságról?

Egyébként az is érdekelne, hogy miért éppen most jutott eszükbe az angoloknak ezt a remek filmet elkészíteni. Nincs semmiféle Churchill évforduló vagy emlékév, ráadásul a második világháborúnak sincs kerek dátumhoz köthető apropója. Ennek ellenére nem A legsötétebb óra az egyetlen, a témával foglalkozó, új angol film. Gondoljanak csak a tavaly nagy sikert aratott Dunkerque című drámára, ami lényegében a Churchill film mellékszála, vagy fordítva. Ha pedig pár év távlatában idézek fel angol, történelmi filmeket, akkor A király beszédét citálva már-már azt mondhatom, immár egész komoly ismereteink lehetnek Nagy-Britannia egyik fontos évtizedéről. Szerintem ennyit Magyarország 1930-as évekbeli történelmi eseményeiről nem meséltek még nekünk a magyar filmesek.

A legsötétebb órára úgy ültem be, hogy nem sokkal a nemzetközi premier után biztosra vettem: feliratos lesz a magyar változat. Nem az. És ez nem válik kárára. Igaz, magamtól nem tudtam rájönni, ki kölcsönözte a hangját a Churchillt alakító Gary Oldman-nak, ami rengeteget tett hozzá a film megértéséhez és élvezetéhez. Meglepődtem, hogy a valamikor rengeteget foglalkoztatott, az utóbbi időben inkább visszavonult Harsányi Gábort választották erre a feladatra, amit hibátlanul oldott meg.

Azt kell, mondjam: újra szeretem a történelmi filmeket. A nem pátoszos, szigorúan csak szobrot állítani akaró filmeket. Hanem azokat, amelyekből úgy lehet tanulni, amelyeken úgy lehet hosszasan gondolkodni, hogy még szórakozok is. És mivel A legsötétebb óra történései és döntései a mi történelmünkre is komoly hatással lettek később, a némi magyar vonatkozás miatt is megéri beülni rá a Tisza moziba.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szente Vajk megmutatta

Hogy miként kell egy félévszázados, operettbe hajló, korai musicalt 2016-ban úgy színpadra állítani, hogy az arra kíváncsiak az eredeti bájt láthassák benne, miközben a fiatalabbak egy szemtelen, friss játékot élvezhessenek. A könnyedség mögött persze felsejlik a tiszteletet parancsoló gépezet.

Aprócska kérés

Kezdeni kellene valamit a magyar filmgyártással, mert úgy tűnik, nem a nézőkkel van baj. Január elsején este egy gyengécske amerikai vígjátékra, most pénteken pedig egy nézhető tengerentúli drámára is majdnem megtelt a Szolnok Pláza egyik terme. Az Üvegtigris 3. pedig magányosan zakatol.

Megrázó Kaland

Gombos Judit megmutatja, hogy drámai szerepekre is kiválóan alkalmas. Karczag Ferenc Szekeres doktora olyan, mintha a lelkiismeret öltött volna testet. Hagyják, hogy a Szín-Mű-Helyben, a Szigligeti színészei fejtsék fel Önöknek, Márai Kalandjának titkait! Megéri.

Gúzsba kötve színházat csinálni

Lehet aktuális egy több száz éves népballada? Lehet gyufaskatulyányi helyen nagyszínpadi produkciót előadni? Lehet két felvonás alatt több mellékszereplőnek karakterépítési lehetőséget adni? A szolnoki Kőműves Kelemen láttán azt mondom: igen. Mi vagyunk ott a szűk színpadon.