2025.08.27. (szerda)

Van remény

Van remény

Dátum:

Ha az ország megmentője aljasságok árán emelkedik magasba és zsarnokká lesz, magára marad, és buknia kell. Kereshetjük az okokat a sikeres férfi mögött álló nőben, a démonokban, de a végeredmény ugyanaz. Izgalmas Shakespeare előadás, remek alakításokkal Szolnokon.

Szakács Györgyi militáns jelmezeiben olyanok a szolnoki Macbeth szereplői, mint egy banánköztársaság katonái vagy valami közel-keleti, ki tudja, honnan pénzelt milícia zsoldosai. Egyértelműen XXI. századiak, mégis kortalanok és konkrét helyhez is nehezen köthetőek. Mert ennek a több mint négyszáz éves darabnak épp abban áll dermesztő nagyszerűsége, hogy tér és idő nélkül, még mindig bárhol és bármikor érvényes. Amihez a Szabó Sándor által összeállított, instrumentális metál zenei betétek nemcsak illenek, de sokat hozzátesznek a rideg és fájdalmas múlt, jelen, jövő játékhoz. Hol vagyunk? Csak nézzük vagy velünk történik? Skót királydráma vagy olvassunk a sorok között? Csiszár Imre nem hagyta ki a ziccert, hogy feladatokat adjon a nézőinek is.

„Hát nem egy vígjáték.” Szólalt meg a mögöttünk lévő sorban, nagyjából az előadás harmincadik percében egy éltesebb hangú néző a premieren. Hát nem! Ennek ellenére alig volt cukorkabontogatás, mocorgás és a szünetben sem savazták ki a nézőteret. A Macbeth nem könnyű, rá kell készülni és pihenni, nem úszható meg a közös munka. Nincs minden szájba rágva, el- vagy túlmagyarázva. Utalások és félmondatok vannak, amiket a nézőnek kell a maga módján beépítenie az előadásba. Nyugodtan tapsolja meg önmagát is az, aki a szolnoki Macbeth végén érez némi katarzist, esetleg úgy áll fel, hogy bár a történelem ismétli önmagát, de talán van remény.

A tapsot persze a játszótársaink is nagyon megérdemlik. Többségük nagyon a helyén van, sokuk végre igazi kiugrási lehetőséget kapott.

Az nem kérdés, hogy Barabás Botond pályája fontos állomásához érkezett. Ha visszagondolok a lassan tíz évvel ezelőtti Bánk Bánra, azt kell mondanom: beérett, megérte. Eszméletlen munkával viszi a hátán a darabot, ő az oszlop, amire mindenki rákapaszkodhat, ráaggathatja a maga történetét és jellemét. Nincs kétségem a jóravaló, a hazáját szerető, a királyát tisztelő „fiú” felől, miként a démonok, a nagyravágyó feleség, a földi pokol – a lelkiismeret – szegélyezte nyomorult út felől sem, ami aljasságokon, véren, önhittségen és a realitás utolsó kapaszkodójának az elvesztésén át a rút bukáshoz vezet. Te jó ég, hányszor felejtettem el, hogy Barabás Botond áll a színpadon? Hányszor szippantott be Macbeth?

Aki folyamatosan küzd a démonaival. Egyrészt a többre vágyó, a férjén saját akaratát áthajtó, gátlástalan, de vívódó Lady Macbeth-tel. Aki először kedves hitves, aztán kíméletlen zsarnok, aljas felbujtó, majd az irányítást elvesztő félkegyelmű. Micsoda ív! Ha lenne még Szolnokon a helyi színészek között kiosztható díj, akkor már most, minden vita nélkül, az évad legjobb női alakításaiért Radó Denisenek kellene azt kapnia. Mert a Fizikusok főnénijét képes felülmúlni.

De nem feledkezhetünk meg a démonokról sem. Akiket valóban lát, vagy csak képzel Macbeth? Akikből, ha kell, gonosz énjének aljas végrehajtói lesznek. Jankovics Anna, Lugosi Claudia és végre Sárvári Diána is színpadot rengető, drámai szerepekben mutathatják meg színészi képességeik legjavát. Miként Vándor Attila is, aki Macduffként külön utat ját be a meggyilkolt királytól, Macbethen át, a visszatérő trónörökösig, reményt keltően ellenpontozva a megőrülő zsarnokot. De említhetném Zelei Gábor, Ónodi Gábor, Harna Péter jelenéseit, vagy éppen Horváth György és Juhász Kitty Lady Macbeth öngyilkossága előtti jelenetét. Ám inkább Juhász Leventét, a skót trónörökös szerepében emelném ki, mert bár néha még átbillent civilbe, vannak pillanatai, ami azt mutatja: Szolnokra is megérkezett egy új generáció, akiket érdemes elkezdeni gyúrni, és ilyen lehetőségekkel terhelni.

Nem könnyed kikapcsolódás, hanem nehéz munka Csiszár Imre szolnoki Macbeth-je. De sok tekintetben azzal állhatunk fel a Szigligeti nézőteréről, hogy talán van remény.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kevesebb kép, mint aktív év

Mondhatnám, hogy szerencsétlen egybeesés a Szolnokon egyszerre látható Munkácsy és Bokros László kiállítás, hiszen az előbbi kicsit elhomályosítja az utóbbit. Pedig aktív éveinek a felét Szolnokon töltő Bokrost sem lenne szabad kihagyni, sőt! Mert azt hiszem, sokunk régi, szolnoki ismerőse.

Csak a csapat miatt

Már azt hittem, a magyar filmgyártás meghalt. Régebben ugyanis kora tavasszal sorra játszották a mozik a hazai gyártású filmeket. A Tisza Moziban azonban idén is elcsíphető egy-egy hazai, mégis nézhető film. A Team building-et a színészek miatt ne hagyják ki.

Sárga Zsiguli és kék Dacia

A sárga ezerkettes úgy parkolt a Tisza szálló előtt, hogy ha nincs rajta a mai rendszám, simán készíthettem volna róla egy négy évtizedesnek tűnő fotót. És ott volt még a gyógyfürdő bejáratánál parkoló kék Dacia, másnap meg a zöld ZUK. Gyerekkorom gurult át a hétvégén, Szolnokon.

Vígjátékon sírni

Nem azért sírtam a Brazilok egy-két jelenetén, mert hibás lenne a film műfaji besorolása, vagy közpénzégető bénázás menne a kamera előtt, hanem mert olykor megható, olykor fájó igazságokkal szembesít. M. Kiss Csaba a Tisza moziban is látható első játékfilmje nem tökéletes, de fontos.