Nem vagyok naiv. A magyar filmek nézettségéből, a könyvek eladási adataiból, a színházak és a múzeumok látogatószámaiból pontosan tudom, hogy a választásokat is eldönteni képes többség számára mennyire fontos a politikai, közösségi döntéseknél a kultúra. Legalábbis az a fajta kultúra, ami a bulváron, a ponyván és a kereskedelmi tévéken túl számomra létezik, nekem fontos. Ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy aki csak egy picit is értelmiséginek, gondolkodónak vallja magát, annak ne lenne épp annyira fontos egy intézmény, egy régi épület, egy rendezvény, mint nekem. Tehát nem tudom megállni – még ha a realitás olykor nem is igazol -, hogy ne higgyem, a kultúráról mondottak, gondoltak vagy éppen a korábbi tettek is latba esnek majd április 8-án, a szavazófülkék magányában.
Már csak azért is, mert szerintem a kultúra nem az, ami csak viszi a pénzt, hanem olyan folyamatos anyagi és szellemi befektetés, ami hosszabb távon sokszorosan megtérül. Pontosabban e nélkül minden egyéb befektetés Tiszába dobált pénz. Tehát fontos az ipar, nélkülözhetetlen a közlekedés, a kereskedelem, az államigazgatás, de Churchill háborús gondolatát kifordítva csak azt kérdezhetjük: ha nincs kultúra, mindezeket miért csináljuk?
Meggyőződésem, hogy a következő néhány esztendőben – azaz az előttünk álló választási ciklusban – hosszú évtizedekre eldől, hogy Szolnok és környéke periféria, avagy önálló erőközpont, centrum lesz, amely bizonyos dolgokban versenytársa lehet az egyre erősebb Kecskemétnek, Debrecennek és Egernek. Nem mindegy tehát, hogy ebben a megtartó-képességről és gazdasági felemelkedésről is szóló versenyben kire bízzuk a képviseletünket.
Ezért is érdekelne nagyon, hogy a voksomra aspirálók mit gondolnak például az épített örökség megőrzéséről. A volt Tüdőkórház lebontásáról, az Arany János utcai szecessziós ház elpusztításáról, a Mártírok utcai, néhai altiszti házak lerohasztásáról. Ez ugyanis előrevetíti, hogy mi lesz a sorsa például a volt tárháznak, a Tisza szállónak, a bíróságnak, néhány düledező százéves házunknak vagy éppen annak az épített örökségnek, ami lassan 50-70 éve jött létre, és már gondolkodnunk kellene a jövőjéről. Leendő üres telkek vagy hasznosítható örökség?
Ehhez képest jelentéktelen, de sok mindent elárul az attitűdről, hogy a jövőben is büntetlenül tűnhetnek-e el a városból emléktáblák és közterületi domborművek, vagy éppen homályos indokkal még mindig lebonthatók szobrok. Önbecsapás azt állítani, hogy nem történik semmi, ha ez folytatódhat, és ugyanúgy nem mentség az új szobor meg az emléktábla, mint a lebontott régi ház helyén épült modern társasház.
Vitathatatlan, hogy az elmúlt években is sok minden megújult és épült Szolnokon. De vállalom az örök elégedetlenkedő szerepét. Mert szerintem nem mindegy, hogy ugyanazon az úton egy szekérrel baktatunk vagy korszerű elektromos autóval száguldunk. És nemcsak azért, mert az utóbbival előbb érhetünk célba. Hanem mert a versenytársaink más sebességet választottak. Persze mondogathatjuk, hogy magunkhoz képest milyen jól állunk, de kívülről nézve ez nem érdekel senkit, és még haszna sincs. Márpedig, mivel nem vagyunk olajsejkség, rászorulunk a külső erőforrásokra.
Amit például a felsőoktatás mágnesként tud vonzani. Milyen mágnesünk van? És a következő években milyen lesz? Van még lehetőség korrigálni azt a katasztrófát, amibe néhány év alatt sikerült belekormányozni magunkat? Mondhatjuk, hogy kit érdekel, van-e Szolnokon nagy létszámú, erős egyetem vagy sincs. Állíthatjuk, hogy egy nagyobb testvér árnyékában nekünk már jó. Csak közben tényleg pillantsunk vissza, és közben nézzük meg a versenytársainkat. Naivság azt gondolni, hogy ehhez nincs köze az április 8-ai voksolásnak. Nem mindegy ugyanis, hogy aki majd Szolnokot és környékét képviseli az ország házában, az a befektetéseket és helyi költéseket vonzó szolnoki felsőoktatást hagyja leépülni, vagy erős lobbistaként beleáll a felemelésébe.
Amihez képest már tényleg mellékes, hogy lesz-e valaha Szolnoknak olyan szabadtéri színpada, mint például Szarvasnak? Örök álom marad-e a jobb sorsra érdemes szimfonikusainknak is otthont adó koncert- és konferenciaterem felépítése, ahol kulturált körülmények között lehetne bálokat rendezni? A XIX. századi szállodából átalakított múzeumunk átlép-e a XXI. századba, vagy továbbra is gangról nyíló kiállítótermek között bolyonghatnak a… Kik is? Mert persze kell az infrastruktúra, csak éppen értelmetlen a helyieken kívül másokat is vonzó tartalmak nélkül. Amelyek versenyképessé tesznek a belföldi turizmusban. A RepTár és a Tiszavirág fesztivál mellett lesznek-e olyan, újabb, Szolnokon kívül is látható, szolnoki márkák, amelyek közönséget, pénzt és újabb vállalkozásokat hoznak a városba? Erős lobbista nélkül az ilyesmi is esélytelen.
Ha a helyi mandátumért induló jelöltek elárulnák, mit gondolnak a kultúráról, az ahhoz kapcsolódó intézményrendszerről és az ezek nyújtotta tartalmakról és szolgáltatásokról, könnyebben dönthetnénk arról, kit küldjünk Szolnok és környékének centrumról vagy perifériáról szóló, embert próbáló csatáiba. Mert ráférne már erre a városra egy harmadik aranykor.
