(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. április 12-én jelent meg először.)

Eddig próbáltam szociálisan érzékeny lenni, és végtelenül toleránsan viselkedni azokkal, akik a házak elé kirakott szemétgyűjtők tartalmát próbálják másodlagosan hasznosítani. Rettenetesen szomorú tudtam lenni amiatt, hogy vannak emberek, akiknek ez a nem túl tiszta, nem túl gusztusos „munka” jelenti a túlélést. A lehető legemberibb módon igyekeztem megkérni az „iparág” képviselőit, hogy ha már áttúrják a kukáinkat, legalább arra vigyázzanak, hogy semmi ne kerüljön belőlük a földre, és ami nekik nem kell, az feljuthasson a kukásautókra. Ilyenkor persze mindig „főnök úr” vagyok, és mindig kijelentik, hogy ők rettenetesen vigyáznak, ha meg mégis valami hézag van, az nem miattuk.

A legutóbbi szemétszállítási napon azonban valami eltört bennem. Talán azért, mert már megint olyan állapotokat találtam a kiürített kukáink körül, a házunk előtt, az utcán, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Főleg az egész napi munka után, amikor arra ér haza az ember, hogy legalább fél napja ganéjdomb van a háza előtt. A kukákban pedig hiába volt a nagy fekete zsák, csak sikerült úgy szétszaggatni azokat, hogy egy kis szemét maradjon az edények alján meg falán. Szóval este lehet nekiállni szemetet szedni, kukát mosni, csak azért, mert tolerálnom kell a szociálisan rászorulók pofátlanságát. Nem, nem vagyok tovább politikailag korrekt! A magam érdekeit szeretném ezentúl érvényesíteni. És elegem van abból, hogy a kukahiénák szabadon garázdálkodhatnak Szolnokon!

Induljunk ki abból, hogy mindaz, ami a kukába kerül, jogilag az én tulajdonom. És ez a tulajdoni jog az utcán is fennáll, főleg, hogy olyan edényekben van elhelyezve a szemetem, amiért bérleti díjat fizetek, aminek a kiürítéséért pénzzel tartozom. Tehát mindaz, ami az én kukámban van mindaddig az enyém, amíg a szemétszállítóval létrejött szerződésem értelmében fel nem kerül a kukásautóra, hogy aztán a szolgáltató azt feldolgozza, megőrizze, eltüntesse. Hasonló analógiát tudok mondani a szennyvizemre is, amiben senki sem lubickol a telekhatár után. De kis túlzással az olykor a ház előtt parkoló autómmal is hasonló a helyzet, hiszen alapesetben senki idegen nem kezdi használni csak azért, mert nem a garázsban áll. Szóval a magam részéről ezentúl úgy tekintek a kukámban található szemét kéretlen újrahasznosítására, mint lopásra. És tolvajt kiáltok. Vagy legalábbis bűnmegelőzést szeretnék.

Tudom, hogy nem lehet minden kuka mellé rendőrt állítani. De a városban parkoló autók mellett sincsenek, mégsem általános gyakorlat az ellopásuk. Vagy a parkokba kiültetett virágok hazavitele, az utcán tárolt építőanyag szabad felhasználása sem szokás, és hosszan sorolhatnám a példákat. Vannak szabályok, amelyeket anélkül is be lehet tartatni, hogy minden ember mellett rendőr állna. Igaz, ehhez határozott szándék, és olykor azért némi rendőri, netán közterület-felügyelői jelenlét is kell. Szerintem elég jó hatásfoka lenne, ha a kukásautók menetrendjéhez igazodva az említett szervek néha járőröznének. És a kukák körül matatókat figyelmeztetnék, elküldenék, büntetnék. Mert ugye a másik megoldás, hogy előbb-utóbb minden kukás napon rendőrt hívok amiatt, hogy kiraboltak.

Vagy? Vagy milyen lehetőségem van egy megrendelt szolgáltatást úgy igénybe venni, hogy az ne nekem adjon plusz munkát, nem nekem okozzon bosszúságot? Netán túl nagyok az elvárásaim? És el kell fogadnom, hogy osztoznom kell a szemetemen. Ráadásul azt kell természetesnek tekintenem, hogy a pénzemért még szívok is. Miért?

(A fotók nem a leírt helyszínen készültek, csak illusztrációk.)